A választások biztos megnyerésére, és ennek folytán kormányzásra készülő Fidesz mindeddig szinte semmit sem árult el arról, pontosan mihez is kéri a szavazók bizalmát. A program kevés számú konkrétuma közé tartozik az igazságtétel, az előző kormány idején történt ügyek kinyomozása és a felelősök megbüntetése.
Bizonyosan állíthatjuk, hogy az immár pontokba is szedett igazságtételi ígéretek teljesítéséért komoly erőfeszítéseket fog tenni az új kormány. A kérdés az, hogy az igazságtételi törekvések az eddigi tradíciónál jobb vagy rosszabb gyakorlatot indítanak el, közelebb viszik-e Magyarországot a civilizált nemzetek közösségéhez, vagy éppen távolabb taszítják tőle. Ennek megvizsgálásához néhány tény leszögezése szükséges.
Először is megállapítható, hogy a kormányváltást követő büntetőjogi felelősségre vonásokkal az új többség szakítani fog a rendszerváltás utáni korszak hagyományával. Szemben több egykori kommunista országgal, Magyarországon a rendszerváltást követően érdemben nem történt meg a régi rendszer felelőseinek bíróság elé állítása. Az úgynevezett sortűzperek több mint egy évtizedig húzódó és ellentmondásos eredménnyel zárult folyamatán kívül érdemi igazságtétel nem történt. Ezt sokan a békés rendszerváltás árának tartják, mások – magam is – úgy vélik, hogy ez súlyos mulasztása volt a rendszerváltásnak, ami a jog iránti bizalomnak és a demokrácia stabilizálódásának is gátja lett.
Nem történt jogi felelősségre vonás a második választás után sem, annak ellenére, hogy a privatizációs folyamat kezdeteivel kapcsolatosan súlyos, máig tisztázatlan vádak fogalmazódtak meg az 1994-es kampány során. 1998-ban sem, és 2002-ben sem indultak eljárások a választások után. (Az MSZP-s Keller László kísérlete nem vehető komolyan, hiszen sem apparátust, sem anyagi forrásokat nem kapott a vizsgálatokhoz, és az akkori ügyészség is inkább az ellenzék politikai bizalmából végezte feladatait.)
Nem kifogásolható a szakítás a korábbi tradícióval. Stabil európai demokráciákban is indultak eljárások volt miniszterek és egyéb politikusok ellen. Erre az olasz példán kívül francia esetek (Duma-ügy, Villepin-ügy stb.), vagy a német CDU pártfinanszírozási botránya is példa. Kevésbé vonzó minta, hogy Ázsiában – Tajvanon, Dél-Koreában, a Fülöp-szigeteken, Indonéziában vagy akár Pakisztánban – szinte gyakorlat a volt elnökök, miniszterelnökök és vezető politikusok bebörtönzése. A sort az egyre kevésbé követhető példákkal folytathatjuk, hiszen számos esetben a korrupció vádjával megbuktatott politikai ellenfelekkel való brutális leszámolások eszköze az igazságszolgáltatásnak csúfolt komédia, amelynek része az ellenfelek nyilvános megalázása, meghurcolása és a tömeg indulatait alantas módon felkorbácsoló politikai vagy fizikai likvidálása.
Mitől függ, hogy az igazságtétel, amire a Fidesz készül, az előző vagy az utóbbi utat fogja követni? Attól, hogy az eljárások során látványosan, sőt tüntetően érvényesül-e a tisztességes eljárás követelménye, ehhez kapcsolódóan a gyorsaság, a bíróságok függetlensége és pártatlansága. Vagy bosszúvágyó pártkatonák diktátumait teljesítő rendőrök, megrendelőik elvárását is túllihegő, a közélet gyanúba keveredett szereplőit szinte kéjjel a nyilvánosság előtt vezetőszíjon rángató ügyészek és bírák járnak-e el.
Az eljárás tisztességének látszata attól is függ, hogy az új Országgyűlés a jelenleg aktív ügyészek közül választ-e új legfőbb ügyészt. Más szavakkal, ezen ügyek feltárása szerepet fog-e játszani az új legfőbb ügyész megválasztásáért folyó harcban? Ha igen, az súlyos árnyékot vet bármilyen igazságtételre. Politikusnak és politikai befolyásnak a lehető legtávolabb kell maradnia ezektől az ügyektől. A kormányzó többség nem lehet a vizsgálatok eredményének megrendelője.
Azzal, hogy a kivizsgálandó ügyek listáján olyan eset is szerepel, amelyben az ügyészség már elutasította a feljelentést, a Fidesz politikusai nem a jogállami igazságszolgáltatás ígéretét erősítik. De bárhogy döntenek is, tudniuk kell, hogy új normát teremtenek, kijelölve annak a bánásmódnak a kereteit is, amit majdan, hatalmuk végeztével velük szemben alkalmazni fognak az akkori győztesek. Ezért helyesebb, ha azt teszik, amit szeretnének, hogy velük is tegyenek.
HACK PÉTER
(A szerző jogász)
