Egy-egy műhold olykor kevesebb csatorna adására alkalmas, mint amennyire a sűrűbben lakott helyeken szükség van, ezért ugyanarra a helyre (hosszúsági fokra) az üzemeltetők több műholdat is fölbocsáthatnak, egymástól biztonságos, de csekély távolságra. Ezeket az antennák egyformán látják. A keleti hosszúság 19,2 fokán feltűnő Astra például valójában négy szatellit: az 1H, az 1KR, az 1L és az 1M jelű. A nyugati 1 foknál a Duna Tv és a UPC Direct által újonnan, a Digi Tv által – más nyelvű szolgáltatásaihoz – régebben igénybe vett Thor 5 és Thor 6 működik egymás közelében. Ezekhez olyan közel van a nyugati 0,8 fokon az Intelsat, hogy a Digi Tv azt is használja. A műholdakon egy adó-vevő egység (transzponder) eredetileg egy analóg tévécsatorna továbbítására volt elég, de digitális tévéből több is elfér rajta. Az MTV az Eurobird 9A műholdon egy transzpondert bérel, a UPC Direct és a romániai Focus Sat pedig összesen tíz, részben közösen használt transzpondert a Thor fedélzetén.
Pályakép
Egy-egy műhold olykor kevesebb csatorna adására alkalmas, mint amennyire a sűrűbben lakott helyeken szükség van, ezért...
Ők lesznek a 2027-es költségvetés nyertesei, vesztesei, és azok, akik csak első ránézésre tűnnek vesztesnek
A NER idején nem rúgott labdába a biztonsági cégcsoport, most új vállalkozást indít
Menesztették Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről, a Lázár János tárcájától kapott megbízásával volt gond
Öt kivételével megvan a 60 tankerület új vezetője
Meghalt a király, éljen a király: Mit kell tudni a lakáshitelek változásairól?
Az Otthon Start egy eleve fűtött ingatlanpiacon idézett elő masszív drágulást, pont ez okozta a végzetét is.
Növelheti a demencia kockázatát a nők millióit érintő betegség? – összefüggést talált egy új kutatás
Tizenöt év botrány következmények nélkül: ez volt Ókovács Szilveszter rezsimje az Operaházban
Ókovács Szilveszter nem fogadja el a menesztését és perelni akar
Az Egyesült Államok csapást mért Iránra órákkal a keddi félidős választások előtt
Orosz légicsapás ért egy kórházat Harkivban, több mint 60-an megsérültek
Egy éven belül bezárt Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata hegyvidéki kávézója
Lengyelország megelőző műveletet indított a kalinyingrádi orosz exklávé határánál
„A kutyám halála annyira fájt, hogy egy hétig alig ettem, csak a nyakörvét szagolgattam”
Miért érezzük úgy, hogy csak akkor vagyunk szerethetők, ha jól teljesítünk? És hogyan segíthet ezen a terápia?
Bár Szijjártó ígért „munkahelyteremtési” támogatást, a BYD szegedi gyára egyelőre hoppon maradt
Átalakul a Mészáros-féle MBH Bank felsővezetése
Hat önálló divízió jön létre.