Rákkeltő növényvédő szerrel szennyezett bébiétel forgalmazását tiltotta meg a Tesco áruházaiban a Fővárosi és Pest megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal. A Tesco levette a polcokról a kifogásolt bébiételeket, és a vevőknek visszafizeti a termék ellenértékét. A szlovák Novofruct által gyártott, OVKO márkájú bébidesszertben kilogrammonként 0,027 milligramm kaptán nevű növényvédőszer-hatóanyagot mértek, pedig semennyi sem lehetne bennük. A Novofruct egy osztrák labor vizsgálatára alapozva közölte, terméke nem káros az egészségre. Pavol Uhrin, az érsekújvári társaság vezérigazgatója szerint konkurenciaharc és cége elleni lejáratókampány áll a háttérben. Arra gyanakszik, hogy az ügy mögött két magyarországi cég húzódik meg, amelyekkel a Tesco felbontotta a szerződést. Az érsekújvári cég hitelrontásért beperli a vizsgálatot végző magyar laboratóriumot, amely szerinte 50 százalékos hibahatárral dolgozik, szemben az említett osztrákkal, amelyik ötszázalékossal. Kedden a Reál Hungária Kft. jelentette be, hogy minőség-ellenőrzéskor listeria baktériummal fertőzött párizsit és sonkát talált. Mindkét terméket a Pick Szeged Zrt. gyártotta.
Bébiételbotrány
Rákkeltő növényvédő szerrel szennyezett bébiétel forgalmazását tiltotta meg a Tesco áruházaiban a Fővárosi és Pest...
Ők lesznek a 2027-es költségvetés nyertesei, vesztesei, és azok, akik csak első ránézésre tűnnek vesztesnek
A NER idején nem rúgott labdába a biztonsági cégcsoport, most új vállalkozást indít
„Ebben a helyzetben nem tehettünk mást” – Magyar Péter reagált Feledy Botond felmentésére
Török Gábor Feledy Botondról: Azért ez nem kis bravúr
Menesztették Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről, a Lázár János tárcájától kapott megbízásával volt gond
Meghalt a király, éljen a király: Mit kell tudni a lakáshitelek változásairól?
Az Otthon Start egy eleve fűtött ingatlanpiacon idézett elő masszív drágulást, pont ez okozta a végzetét is.