Az MSZP–SZDSZ-koalíció 2002-es kormányra kerülése után a Mol Nyrt. igazgatóságába (it) beválasztott trió – Akar László, Kamarás Miklós és Kemenes Ernő – felajánlja lemondását az olajtársaság április 29-ei éves rendes közgyűlésén. Akar a GKI Gazdaságkutató Zrt. vezérigazgatója, Kamarás a Horn- és a Medgyessy-kormány idején volt az egykori ÁPV Rt. vezérigazgató-helyettese, illetve első számú vezetője, majd 2008 októberéig a MÁV elnöke, a rendszerváltásig az Országos Tervhivatalban dolgozó Kemenes pedig 1992–1998 között az MNB jegybanktanácsát erősítette. Döntését csak Akar indokolta, mondván, így akarja elősegíteni a Mol regionális partnerségi stratégiájának megvalósítását és Martin Romannak, a 7,35 százalékos Mol-részvényes cseh CEZ energetikai konszern elnökének az it-be való beválasztását. Utóbbi mellett a Mol it-je Járai Zsigmondot, az Orbán-kormány 1998–2000 közötti pénzügyminiszterét, későbbi jegybankelnököt és Parragh Lászlót (képünkön), a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökét jelölte it-tagnak.
Igazgatóságitag-cserék a Molban.
Az MSZP–SZDSZ-koalíció 2002-es kormányra kerülése után a Mol Nyrt.
Ők lesznek a 2027-es költségvetés nyertesei, vesztesei, és azok, akik csak első ránézésre tűnnek vesztesnek
A NER idején nem rúgott labdába a biztonsági cégcsoport, most új vállalkozást indít
„Ebben a helyzetben nem tehettünk mást” – Magyar Péter reagált Feledy Botond felmentésére
Török Gábor Feledy Botondról: Azért ez nem kis bravúr
Menesztették Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről, a Lázár János tárcájától kapott megbízásával volt gond
Meghalt a király, éljen a király: Mit kell tudni a lakáshitelek változásairól?
Az Otthon Start egy eleve fűtött ingatlanpiacon idézett elő masszív drágulást, pont ez okozta a végzetét is.