Újabb per készül a Magyar Telekom ellen.

Hiába ismételte meg a Magyar Telekom Nyrt. múlt szerdán a 2008.

  • HVG

Hiába ismételte meg a Magyar Telekom Nyrt. múlt szerdán a 2008. április 25-ei éves közgyűlését – amelynek határozatait, köztük a 2007. év után járó 74 forintos osztalékról szólót a Fővárosi Bíróság (FB) a közgyűlés szabálytalan összehívása miatt tavaly augusztusban érvénytelenítette –, az osztalékot már rég felvett részvényesek még nem lélegezhetnek fel. A pernyertes két kisbefektető, Kapcsos László és Marosi László ugyanis arra készülnek, hogy a megismételt közgyűlés határozatait is megtámadják – tájékoztatta a HVG-t Kapcsos. Egyik kifogásuk az, hogy az MTelekom alkotmányos alapjogokat sértett, amikor nem szavazhattak azok, akik a két évvel ezelőtti közgyűlés idején részvényesek voltak, de azóta már megváltak tulajdonhányaduktól. A két kisbefektető a 2008-as részvényesi összejövetel jogerős érvénytelenítésére hivatkozva kérte a távközlési cég 2009. június 29-ei rendkívüli közgyűlésén hozott határozatoknak – köztük annak, amely engedélyezte a T-Kábel Magyarország Kft. és a Dél-Vonal Kft. beolvadását az MTelekomba – hatályon kívül helyezését is az FB-től. A februárban megkezdett tárgyalás júniusban folytatódik.

Hozzászólások