36,6 milliárd forintért eladja a magyar állam 25 százalék plusz egy szavazatnyi részesedését a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt.-ben (BA). A 2005-ben 465 milliárd forintért privatizált társaság kisebbségi pakettjére június 18-áig él az állam eladási opciója – ennek lehívásáról határozott a múlt héten a kormány. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium azzal indokolta a lépést, hogy a kisebbségi részesedés a „szocialista kormány felelőtlen privatizálása miatt” jelentősen veszített értékéből, már nem biztosít érdemi szerepet a BA stratégiai működésében. A többségi részesedés visszavásárlására nem nyílt lehetőség, mivel a tulajdonostárs német Hochtief – melyet várhatóan a spanyol ACS konszern vásárol fel (HVG, 2010. október 16.) – hat nemzetközi repülőteret üzemeltető cégét egyben kínálja eladásra.
Budapest Airport: kiszáll az állam
36,6 milliárd forintért eladja a magyar állam 25 százalék plusz egy szavazatnyi részesedését a Budapest Liszt Ferenc...
Ők lesznek a 2027-es költségvetés nyertesei, vesztesei, és azok, akik csak első ránézésre tűnnek vesztesnek
A NER idején nem rúgott labdába a biztonsági cégcsoport, most új vállalkozást indít
Menesztették Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről, a Lázár János tárcájától kapott megbízásával volt gond
Öt kivételével megvan a 60 tankerület új vezetője
Meghalt a király, éljen a király: Mit kell tudni a lakáshitelek változásairól?
Az Otthon Start egy eleve fűtött ingatlanpiacon idézett elő masszív drágulást, pont ez okozta a végzetét is.
Növelheti a demencia kockázatát a nők millióit érintő betegség? – összefüggést talált egy új kutatás
Tizenöt év botrány következmények nélkül: ez volt Ókovács Szilveszter rezsimje az Operaházban
Ókovács Szilveszter nem fogadja el a menesztését és perelni akar
Az Egyesült Államok csapást mért Iránra órákkal a keddi félidős választások előtt
Orosz légicsapás ért egy kórházat Harkivban, több mint 60-an megsérültek
Egy éven belül bezárt Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata hegyvidéki kávézója
Lengyelország megelőző műveletet indított a kalinyingrádi orosz exklávé határánál
„A kutyám halála annyira fájt, hogy egy hétig alig ettem, csak a nyakörvét szagolgattam”
Miért érezzük úgy, hogy csak akkor vagyunk szerethetők, ha jól teljesítünk? És hogyan segíthet ezen a terápia?
Bár Szijjártó ígért „munkahelyteremtési” támogatást, a BYD szegedi gyára egyelőre hoppon maradt
Átalakul a Mészáros-féle MBH Bank felsővezetése
Hat önálló divízió jön létre.