Az MSZP kettészakadása is téma volt a párt hétvégi kongresszusa előtt ülésező programtanácsban. A szocialista párt vezetése a jövőjéről folyó viták lezárását reméli a szombati gyűléstől, amit azonban kétségessé tesz, hogy a párt erős emberei sakkban tartják egymást. A napokban Szanyi Tibor Gyurcsány Ferencet és körét nevezte meg mint a 2006-os őszödi beszéd kiszivárogtatóját, amire a volt miniszterelnök azzal válaszolt, hogy Szanyi téved, és nincs rendben, hogy „fröccsen a sár, és van, aki tapsikol benne”. Mesterházy Attila pártelnök kedden terjedelmes cikket tett közzé a Népszabadságban, amelyben arról írt, hogy az MSZP-nek zöld fordulatot kell vennie, szerinte ezzel alternatívát mutathat a Fidesz gazdaság- és társadalompolitikájával szemben.
MSZP-belviták
Az MSZP kettészakadása is téma volt a párt hétvégi kongresszusa előtt ülésező programtanácsban.
Ők lesznek a 2027-es költségvetés nyertesei, vesztesei, és azok, akik csak első ránézésre tűnnek vesztesnek
A NER idején nem rúgott labdába a biztonsági cégcsoport, most új vállalkozást indít
Menesztették Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről, a Lázár János tárcájától kapott megbízásával volt gond
Öt kivételével megvan a 60 tankerület új vezetője
Meghalt a király, éljen a király: Mit kell tudni a lakáshitelek változásairól?
Az Otthon Start egy eleve fűtött ingatlanpiacon idézett elő masszív drágulást, pont ez okozta a végzetét is.
Növelheti a demencia kockázatát a nők millióit érintő betegség? – összefüggést talált egy új kutatás
Tizenöt év botrány következmények nélkül: ez volt Ókovács Szilveszter rezsimje az Operaházban
Ókovács Szilveszter nem fogadja el a menesztését és perelni akar
Az Egyesült Államok csapást mért Iránra órákkal a keddi félidős választások előtt
Orosz légicsapás ért egy kórházat Harkivban, több mint 60-an megsérültek
Egy éven belül bezárt Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata hegyvidéki kávézója
Lengyelország megelőző műveletet indított a kalinyingrádi orosz exklávé határánál
„A kutyám halála annyira fájt, hogy egy hétig alig ettem, csak a nyakörvét szagolgattam”
Miért érezzük úgy, hogy csak akkor vagyunk szerethetők, ha jól teljesítünk? És hogyan segíthet ezen a terápia?
Bár Szijjártó ígért „munkahelyteremtési” támogatást, a BYD szegedi gyára egyelőre hoppon maradt
Átalakul a Mészáros-féle MBH Bank felsővezetése
Hat önálló divízió jön létre.