A horvát Novi List napilap szerint a zágrábi főügyészség a horvát tőkepiaci felügyelet (Hanfa) feljelentése alapján büntetőeljárást indított Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója, Áldott Zoltán, a Mol által 47,15 százalékban tulajdonolt horvát INA vezérigazgatója, valamint további – meg nem nevezett – Mol-vezetők ellen bennfentes információkkal való visszaélés miatt. A Hanfa azt kifogásolja – s ezért indított eljárást piaci manipuláció vádjával idén áprilisban –, hogy a Mol a közkézen lévő 8 százaléknyi INA-részvény (44,85 százalék a horvát államé) felvásárlására tavaly decemberben tett ajánlatának lejártát követően, ez év elején maga is vásárolt a tőzsdén a horvát olajcég papírjaiból, miután a horvát nyugdíjalapok ajánlati ár feletti vásárlásai megakadályozták, hogy 50 százalék fölé kerüljön. A horvát hatóságok ugyanakkor már nem gyanúsítják Hernádit azzal, hogy 10 millió euróval megkente a volt horvát kormányfőt, Ivo Sanadert azért, hogy a Mol – 50 százalék alatti részesedése ellenére – megkapja az INA feletti irányítást. Zágráb az ügy iratait szeptember 21-én átadta a magyar ügyészségnek.
Büntetőeljárás Hernádiék ellen
A horvát Novi List napilap szerint a zágrábi főügyészség a horvát tőkepiaci felügyelet (Hanfa) feljelentése alapján...
Dubajból érkezett haza Mészáros Lőrinc és családja
Orbán a Felcsút honlapján magyarázza, hogy miért járt 45 milliárd tao-támogatás a felcsúti focinak
Felnőtt gyerekek élesztik újra az egyszer már elpusztult játékpiacot
A világ legnagyobb iparági monstruma él, átalakul, és virul.