Sir Simon Rattle – egy angol Berlinben
Az 58 esztendős brit karmester 2002 óta a világ egyik legrangosabb zenekarát, a Berlini Filharmonikusokat irányítja. Bár korábban a Birminghami Szimfonikusoknál a „no name” együttesből klasszist formált, Berlinben nehezen fogadták be, egyesek a társulat történetének leggyengébb zeneigazgatójaként, mások a „zene Tony Blairjeként” aposztrofálták. De ma már istenítik, temperamentumos, mégis elbájoló vezénylésével tömegeket képes meghódítani. Emeltette a zenészek bérét, nevelési programot indított, koncertjein gyakran vesznek részt iskolások. Berlinben él, ezzel még Karajan sem dicsekedhetett, pedig a zenekart Karajan-gépezetnek hívja ő is. Akkoriban szinte csak németek voltak a tagok, ma 22 nemzet muzsikusai. Mahler-specialista.
Riccardo Muti – egyszemélyes nagyhatalom
Önéletrajzi könyvében magányos hivatásnak látja a vezénylést. A Verdi-operák interpretálásában kiemelkedő olasz dirigens megtehette, hogy 1973-ban egy Trubadúr-, 1992-ben pedig egy Titus kegyelme produkciót otthagyjon, mert más volt a művészi elképzelése, mint a rendezőé. A londoni Philharmonia Zenekarnál 1974-től Klemperer utóda, 1980-tól pedig Ormándy Jenőt követte a Philadelphia Orchestra élén, irányította a milánói Scalát, onnan „igazolt át” a Chicagói Szimfonikusok élére. Márciusban egy római Nabucco-előadáson a fogoly zsidók kórusának végén leintette az együttest, és drámai beszédben ostorozta a kormány művészetellenes intézkedéseit. A 70 éves művész augusztusban összecsuklott egy próbán, ma már szívritmus-szabályozóval dirigál.
Christian Thielemann – hagyományőrző
Karrierjét nürnbergi fő-zeneigazgatóként kezdte és német földön teljesítette ki. Wilhelm Furtwängler a példaképe. Az osztrák-német karmesteri tradíció folytatójának zenei ízlése konzervatív, karmesteri szobáját Nagy Frigyes király portréi díszítik, akit keménysége, kötelességtudata és érzékenysége miatt tart nagyra, és szerinte a dirigensnek is ilyen tulajdonságokra van szüksége. Amikor Nürnbergben előszedte Pfitzner Palestrináját, nacionalistának bélyegezték, parancsoló stílusú vezényléséről, snájdig megjelenéséről cikkeztek. A berlini Deutsche Oper és a Müncheni Filharmonikusok után az 52 éves német dirigens a jövő évadtól a drezdai Staatskapellét vezeti.
Valerij Gergijev – az orosz dinamó
Az operaszcéna befolyásos alakja, ő látja el orosz hangcsodákkal a világot a szentpétervári Marinszkij Színházból. Az ottani zenekarral sokfelé fellépő, oszét származású karmester 58 évesen is fáradhatatlan, még az is megesett vele, hogy ugyanaznap az Atlanti-óceán két partján vezényelt egy-egy koncertet. Szokása, hogy miután felpattan a pódiumra, elmélyed a gondolataiban, és csak hosszú szünet után kezd vezényelni. Az orosz zene avatott mestere 1977-ben debütált az akkor még Kirovnak nevezett színházban, és 1988-tól már ő a főnök ugyanott. Vezeti a Londoni Szimfonikusokat, és sokat vezényel a New York-i Metropolitanben is. Nemcsak a publikumot, a politikusokat is delejezi. Azt suttogják, közel áll Vlagyimir Putyin orosz kormányfőhöz.
Mariss Jansons – kacskaringós pálya
A 68 éves lett karmester vezényli a Bécsi Filharmonikusok 2012-es újévi koncertjét. Tartja magát dirigens apja mondásához: „Jobb egy jó koncerttel kevesebb, mint egy rosszal több.” Pályája a leningrádi orkeszternél asszisztensként indult, aztán 1979 és 2000 között – londoni és pittsburghi kiruccanással tarkítva – az Oslói Filharmonikusoknál töltött évektől az amszterdami Concertgebouw és a Bajor Rádió zenekarának fő-zeneigazgatói posztjáig ívelt. Norvégiában nemzeti hős, mert a közepes zenekart világszínvonalra emelte. Miközben a XIX. és a korai XX. század zenéjére fókuszáló viszonylag szűk repertoárja miatt többen kritizálják, tanítványát, Andris Nelsonst az egyik legnagyobb karmesterígéretnek tartják.
