HVG, 2014. október 4., október 18., november 1.
Nem szeretnék személyes vitába bonyolódni az olvasói levelemre érkezett reagálás (HVG, 2014. november 1.) kapcsán, de olvasótársam több axiómaszerű állításával is problémám van. A GMO-üggyel kapcsolatban léteznek a veszélyeket igazoló példák. A magyarul is olvasható Monsanto szerint a világ című könyv egész sor példát hoz a GMO-k által közvetlenül vagy közvetve okozott (hangsúlyozottan: nem csak egészségügyi) károkról. A levél írója – néven nem nevezve – a „lényegi azonosság elvét” fogalmazza meg, amelynek tudományos alapjai enyhén szólva kétesek, a génmódosítás és a klasszikus növénynemesítés összemosása téves. Az ezzel kapcsolatos adatok Pusztai Árpád biokémikus (akit az államszocializmus „fénykorára” emlékeztető módszerekkel távolítottak el skóciai munkahelyéről 1998-ban, amikor a GMO kockázatait a médiában ismertetve veszélyeztette a géntechnológiai multik érdekeit) és Bardócz Zsuzsa erről szóló könyvében olvashatók akár a neten is. A Bt-gyapot korántsem sikertörténet: az agresszív reklámkampány hatására történt „önkéntes” alkalmazása Indiában kistermelők sokaságát sodorta súlyos eladósodásba s öngyilkossági „járványba”. A szintetikus aszpirin és a fűzfakéregben levő szalicin hasonló, de nem azonos molekulák, és hatásprofiljuk sem teljesen azonos a szervezetben. Az viszont igaz, hogy az iparszerű mezőgazdaság kártevése nem a GMO-val kezdődött, az „agrobiznisz” efféle „mellékhatásai” hosszú múltra tekintenek vissza, például a húshozam növelésére használt antibiotikum-kezelések meggyorsították a baktériumok antibiotikum-rezisztenciájának elterjedését. A szegénységnek a technológiai fejlődés következtében elérhető részleges csökkenése nem mond ellent annak a ténynek, hogy az egyenlőtlenségek nőttek (méghozzá a HVG 2014. október 25-ei számában közölt ábra szerint elsősorban a felzárkózó Ázsiában, Afrikában, Latin-Amerikában). Kuba nem az ideális társadalom példája ugyan – de a Human Development Index 2014-es adatai alapján a középmezőnyben, a 44. helyen áll (közvetlenül Magyarország mögött), mindehhez pedig körülbelül feleakkora ökológiai lábnyomra volt szüksége, mint nekünk. Aligha van olyan kereskedelmi egyezmény, ami „hosszú távon mindenkinek előnyös”, ezért is próbálnak tiltakozni az Európa és az USA közötti transzatlanti kereskedelmi megállapodás (TTIP) ellen az Európai Unióban „mazochista” civil szervezetek százai (eddig 750 ezer aláírás gyűlt össze). Az Európai Bizottság azonban visszautasította azt a kezdeményezést, hogy az unió állampolgárai nyílt társadalmi vitában szólhassanak bele a tárgyalások menetébe. Adam Smith (vagy akár Marx) a maga korában nem számolhatott azzal, hogy a Földnek egyszer 7 milliárd embert kell majd eltartania. Ha ma élnének, a jelenlegi mainstream közgazdászoknál valószínűleg jobban megértenék az ökológiai problémákat. A gazdasági növekedés és a társadalmi fejlődés jelenlegi modellje, amely a szegénység globális méretű csökkentését az egyenlőtlenségek növekedésével együtt is lehetővé tette, a jelek szerint elérte a földi ökoszisztéma által biztosított lehetőségek határait. A közgazdaságtan nem természettudomány, a fenti tényből is többféle gazdasági következtetés lehetséges. Ezek azonban nem értéksemlegesek, mindig bizonyos érdekek szolgálatában állnak. Nem a demokrácia jele, hogy a széles tömegeket elérő médián keresztül lényegében csak egyfajta érték- és érdekrendszer fejeződik ki.
HRABÁK ANDRÁS
(BUDAPEST)
