HVG, 2015. május 9.
Tamás Gáspár Miklós írása – mint általában – most is jogos megállapításai értékét nagyban csökkentő tévedések és polgárbosszantó kijelentések gyűjteménye. A háborút mint a nemzeti politika eszközét nem az ENSZ alapokmánya, hanem az 1928-ban megkötött úgynevezett Briand-Kellogg-paktum helyezte törvényen kívül. Francia- és Olaszországban erős volt ugyan a kommunista párt, de nem Sztálin akadályozta meg hatalomra kerülésüket, még csak nem is az 1947-es Truman-doktrína, hanem a lakosság szabad választásokon kifejezett döntése, hosszabb távon pedig a Marshall-terv. Magyarországon és egész Kelet-Közép-Európában a szovjet megszállás valóban elsöpörte a régi rendszert, annak elavult és rossz vonásai mellett polgári és szellemi értékeit is. A társadalom döntő többsége ezért a Vörös Hadsereg atrocitásaitól elvonatkoztatva sem érezte felszabadulásnak a változást. (A budapestiek általában „az ostrom előtt” és „az ostrom után” kifejezést használták.) Mivel a forradalmat a nép spontán érzelmeinek kitörésével szoktuk azonosítani, forradalomnak sem lehet nevezni azt, ami valójában nem 1945, csak az 1947/48-as törvénytelen és népszerűtlen kommunista hatalomátvétel után ment végbe. A valóban megtörtént radikális társadalmi változás, iparosítás és szekularizáció mesterséges, erőszakos és hirtelen volta is rengeteg kárral járt, szemben annak ausztriai vagy finnországi organikus menetével. Azt pedig „Gazsi” sem gondolhatja komolyan, hogy a párizsi anarchista és a prágai szabadságpárti, humanista 1968 „egy tőről fakadt”. Hogy mit hozott a világnak és nekünk is a második világháború befejeződése, annak remek bemutatása John Lukacs 1945. A nulladik év című könyve.
JESZENSZKY GÉZA
TÖRTÉNÉSZ, EGYETEMI MAGÁNTANÁR (BUDAPEST)
