HVG, 2015. július 25.
Az oktatáskutató helyzetértékelésével ipari szakemberként javarészt még egyet is tudok érteni. Azonban a hazai képzési rendszerben a kontraszelekció már nagyon régóta zajlik, így az sajnos nem igaz, hogy a jelenlegi kormány 2010-ben lebutította a szakképzést. Legfeljebb az róható fel neki kritikaként, hogy nem fordította meg azt a trendet, amely a jelenlegi katasztrofális állapothoz vezetett. A duálisnak nevezett képzés bevezetését Magyarországon az teszi szükségessé, hogy bevethető szakemberek hagyják el az iskolát. A cégek ugyanis, köztük a hazai kis- és középvállalkozások (kkv), nagyon szívesen kimaradnának a szakemberképzésből, ha találnának megfelelőket a munkaerőpiacon. Nem fejti ki bővebben Radó Péter azt, hogy mire alapozza az alábbi két állítását: „nem támaszt magas követelményeket” a kormány a duális képzésben résztvevőkkel szemben, s „ráadásul kőkeményen szubvencionálja az erre vállalkozó cégeket”. Vállalkozásvezetőként tájékoztatom a kolléga urat arról, hogy a jelenlegi adórendszeren keresztül kőkemény követelményeket támaszt a kormány a gazdasággal, különösen az adókedvezményekben nem igazán részesülő kkv-kkal szemben. A gyenge színvonalú iskolarendszerű képzés pótlása előfeltétele ugyanis a napi működésüknek. Az iskolákban oktatott elmélet és a napi munkavégzésben számon kért gyakorlat között szakadék van. Az iskolák többsége (tisztelet a kivételnek) sajnos elment a felszínes elméleti ismeretek átadásának irányába, az érdemi összefüggések feltárásával pedig gyakran adós marad. Az adófizetők pénzéből fenntartott oktatási intézményekkel szemben évtizedeken keresztül nem állítottak megfelelő követelményeket, s ennek eredménye az az állapot, amit az oktatáskutató is tragikusnak értékel. A cégek többsége nagyon szívesen lemondana arról a szubvencióról, amit adókedvezményként megkap. Egy duális hallgató többszörösébe kerül annak, mint amennyi adókedvezményt ezért igénybe vehet. Tájékoztatom a véleményét megfogalmazó egyetemi kutatót arról is, hogy a stratégiai gondolkodás nem üzemméret függvénye. Nyilván a szerző is tudja, hogy a nagy stratégiai jelentőségű változásokat előidéző innovációk többségének a kkv-k a bölcsői. A szerző állításával szemben a kkv-knak vannak erőforrásaik a szakképzésre, ugyanis a rájuk nehezedő teher miatt nem is tehetnek mást, mint hogy erre áldoznak. Kétségtelenül nem azon a módon áldoznak erre, hogy közvetlenül is hatalmas összegeket adnak iskolarendszerű tanulásra. Annak eredményességét illetően ugyanis megvannak a tapasztalataik. A duális képzésnek minden bizonnyal meglesz a haszna, hogy együttműködést kényszerít ki a képző intézmények és az általuk kiképzett szakembereket fogadó munkaadók között.
REITH JÁNOS
(TÁRNOK)
