HVG, 2015. október 3.
A cikknek eléggé rövidkére sikerült a konklúziót adó, befejező része 1956 és napjaink menekültválságáról. Kiérezni a cikkből, hogy az író is tisztában van azzal, két teljesen eltérő körülményeket felsorakoztató „jelenséget” próbál összehasonlítani. A szerző célja nem titkoltan azt sulykolni, hogy a hazájukat elhagyó 56-os magyarokat is befogadták, legyünk mi is hasonlóan befogadók. Bár nem talál más kapcsolódási pontot, mint hogy mindkét csoport elhagy(t)ja a hazáját, az integráció lehetetlenségének – feltehető – okait azért elnagyolva közli cikkében. A magyarok esetében egy homályos kutatásra hivatkozva 50 százalékra teszi a politikai okokból távozók számát. Tudjuk, a többi a kalandvágyból az imperialista nyugatra távozó, sötétben bujkáló... (ugye most Oláh Györgyre, Kristóf Ágotára, Zsigmond Vilmosra, Ferrari Violettára stb. gondolunk, a sor hosszú és befejezetlen). A kivándoroltak nevében is kikérem magamnak, hogy a szerző összehasonlítsa azokat, akik röviddel a befogadásuk és szinte azonnali integrálódásuk után öregbítették munkájukkal és tehetségükkel a befogadó nemzetük, valamint Magyarország hírnevét, azokkal a közel-keleti migránsokkal, akik közül sokan már megmutatták, milyen européer lesz belőlük.
SERFŐZŐ TAMÁS
(RÁCKEVE)
