HVG, 2015. szeptember 19.
A népi írók két fejedelmét, Illyés Gyulát és Németh Lászlót lehet szeretni vagy nem szeretni, de az nem vitatható, hogy legjobb műveikkel – szerintem a Lélek és kenyérrel, valamint a Beatrice apródjaival, illetve a Gyász és az Iszony című regényekkel – beírták magukat az irodalomtörténetbe. Azonban az az úgymond hatalomtól független értelmiségi, népvezéri és váteszi szerep, amellyel előbb ők maguk, utóbb kritikátlan híveik ruházták fel mindkettőjüket, egyáltalán nem áll jól nekik, mert velejéig hamis. Uzsonnáztak, alkudoztak, de legalábbis paroláztak ők nemcsak Gömbös Gyulával, hanem Imrédy Bélával is. Utóbbinak tudvalevőleg Illyés volt olyan „darlingja”, mint a cikkükben felemlegetett rádióelnök-vezérigazgató Kozma Miklósnak Németh László. Illyés akkor volt jól fizetett állásban a Magyar Nemzeti Banknál, amikor Imrédy volt az elnök. Emlékezetem őrzi azokat a – megengedem – protokollfényképeket is, amelyeken a nevezett író urak együtt pózolnak Rákosi Mátyással és Révai Józseffel, illetve a javított szocializmus főembereivel, Kádár Jánossal és Aczél Györggyel, s nemcsak a cikkükben felidézett 1959-es esztendőben, de jóval később, még az 1970-es években is. Sőt akkor talán még inkább. Amennyire dicséretes, hogy lapjuk történelmi példabeszéddel szólt hozzá a szellem emberei és a diktátor hajlamú politikai vezetők közötti, mindig is vitatott kapcsolat témájához, annyira hiányolom, hogy a HVG – a magyarországi sajtó más orgánumaihoz hasonlóan – nem járt utána, hogy végül is lezajlott-e, s ha igen, hogyan az idei Széchenyi-díjasok és Orbán Viktor miniszterelnök közös vacsorálása?
TOLLAS ANDRÁS
(VÁC)
