„Mindent megteszek, hogy olyan jövő felé vezessem országomat, amelyben népünk reményei és jogos elvárásai teljesülnek” – közölte 2000-ben, elnöki beiktatási beszédében Basar Asszad szír elnök. Szavait hallva sokan bíztak abban, hogy meghalt apja, Háfez Asszad három évtizedes kegyetlen elnyomása után valóban új időszámítás kezdődik Szíriában. A történelem azonban más sorsot szánt az ifjú Asszadnak, akinek uralma a modern idők egyik legbrutálisabb polgárháborújába torkollott.
Eleinte úgy tűnt, az 1965-ben született Asszad kimarad a politikából, mert bátyja, Baszil volt az utódjelölt. A hatalomhoz, feltétlen engedelmességhez szokott családban Basar abban is különcnek számított, hogy félénknek ismerték. Az is visszahúzódóvá tette, hogy bátyja többször is büntetlenül megverte. A tehetős szír családokban megszokottnak számított, hogy az iskolai leckéket a gyerekek helyett mások írták meg, de Basar maga oldotta meg házi feladatait. Saját útját járta akkor is, amikor a Damaszkuszi Egyetem orvosi karára iratkozott, ahol 1988-ban diplomázott, majd újabb négy év tanulás után szemészorvos lett. Londonba költözött, hogy tovább képezze magát, de Baszil 1994-es halálos autóbalesete mindent megváltoztatott.
Basart hazarendelték, és elkezdték felkészíteni az utódlásra. Belépett a homszi katonai akadémiára, harckocsizászlóalj-parancsnok lett ezredesi rangban. Hobbijai, a kerékpározás, a szörfözés, a kosárlabdázás, a fényképezés és a számítástechnika közül az utóbbit hivatalosan is művelni kezdte, miután a Szíriai Számítástechnikai Társaság elnökévé nevezték ki. Apja halálát követően a rezsim belső köre emelte hatalomra, az Asszad család is az uralmat kézben tartó, kisebbségben lévő alavita szektához tartozik. Feleségül vette Aszmát, egy gazdag szunnita család lányát, akit Londonban ismert meg, és akitől két fia és egy lánya született. A magas, kék szemű Asszadot a környezete nem tekintette igazi vezetőnek, gyengének tartották, akit a köznép is szamárnak, zsiráfnak nevezett, ami a levantei szlengben nagyjából ostoba bambát jelent. Diplomaták, sőt még államfők is úgy vélték, hogy a 34 évesen államfővé avanzsált Asszad hamarosan megbukik.
A belföldi ellenzék és a külföld a nyitottságát és a modernizációs terveit vélte felfedezni abban, hogy óvatos reformokat indított el. Az uralmon lévő Baath Párt világi és szocialista rendszerében lehetővé vált a bankok privatizálása, korlátozottan és szorosan ellenőrizve az internet használata, és a híres gúnyképrajzoló, Ali Ferzat vezetésével az első független lap, a szatirikus Lámpásgyújtó elindulása. A több ezerből néhány száz politikai elítéltet szabadon engedtek, és bátrabbá vált a véleménynyilvánítás. Asszad az apja személyi kultuszát is kerülte, gyakran látták farmerban, saját maga vezette az Audiját, és sokszor bukkant fel damaszkuszi vagy aleppói utcai kifőzdékben, vendéglőkben.
A „damaszkuszi tavasz” – ahogy nevezték Asszad új politikáját – azonban hamar véget ért, miután felbátorodott ellenzékiek, értelmiségiek nyílt levélben többpárti demokráciát, szabad választást, független igazságszolgáltatást követeltek. A rezsim azonnal visszavágott, amiben szerepet játszott az alaviták félelme a szunnita többség hatalomra kerülésétől. Kiderült, hogy a mindenkinek megfelelni vágyó, magát rugalmasnak láttató Asszad ereiben apja vére folyik.
A lavírozáshoz szokott família berkeiben nevelkedett elnök eleinte az USA terror elleni harcának kelletlen szövetségese, majd Irak 2003-as amerikai inváziója után a felkelők támogatója volt. A 2011-ben kezdődött szíriai polgárháborút azzal igyekezett túlélni, hogy a mérsékelt ellenzéket támadta, a dzsihádistákat kímélte, akikkel szemben az egyetlen alternatíva maradt. Megúszta azt is, amikor 2013-ban vegyi fegyvert vetett be saját népe ellen, és amikor a szíriai vegyi arzenált felszámoló szervezet Nobel-békedíjat kapott, a humoráról ismert Asszad azt mondta egy libanoni lapnak, hogy az neki járt volna.
A tavaly vereségre álló rezsimet az orosz beavatkozás mentette meg, újra bizonyítva Asszad túlélési képességét. Állítólag egyszer azt mondta, hogy ha arabokkal tárgyal, az a kölcsönös hazugságok cseréje, ha a Nyugattal, az Tom és Jerry játéka. Az ország nagy részét romba döntő, 11 millió embert az otthonából elüldöző és közel 300 ezer ember halálát okozó háború és Asszad sorsa végleg egybeforrt, amit saját szavaival is alátámasztott: „Szíriai vagyok, Szíria formált, Szíriában élek, és ott fogok meghalni.”
