Hova lett a szex az életünkből?

Vajon, ha most véletlenszerűen megkérdeznénk harminc feletti, elsősorban családos férfiakat és nőket arról, hogy az utóbbi héten hányszor, milyen típusú és minőségű szexuális élményben volt részük, milyen válaszokat kapnánk? Kedves olvasóm! Ha hiányolja vagy kevesli a szexualitást az életében, próbáljon meg eljátszani néhány kérdéssel!

Mennyi időt töltött a neten pucér képek nézegetésével? Mennyi erotikus fantázia futott át vagy időzött a fejében hosszabban? Ezekből mennyit valósított meg egyedül, szerelmetes hitvesével vagy épp titkos szeretőjével? Hányszor szeretkezett az elmúlt héten? Mennyi érzéki kalandban, ártatlan flörtben vagy intim összebújásban volt része? Meg tudná-e ugyanezeket a kérdéseket partnere, párja, férje, felesége nevében is válaszolni? Mi derülne ki abból, ha esetleg összevetnék kettejük válaszait? Kinek mi hiányzik? Hiányzik-e bármi is annyira, hogy érdemes legyen tudatosan dolgozni azért, ami már nem jön automatikusan? Hiányzik-e egyáltalán a szex, vagy csak nem akarnak „bénának” látszani a külvilág szemében azzal, hogy vállalják, kösz, tulajdonképpen mi jól megvagyunk nélküle is?

Nincsenek jó vagy rossz válaszok, a kérdések segíthetnek azonban abban, hogy elkezdjünk magunkra figyelni. Mert amikor az apránkénti lemondások, félretett vágyak összegyűlve és felerősödve, egyszercsak mindent felborítva, látszólag a semmiből felbukkanak, akkor mindenki meglepődik... Mi történik? Felborult az egyensúly. Vagy eleve nem is volt köztünk szexuális összhang, csak ez nem látszott? Hol vesztettem el a fonalat? Tényleg, mit tett velünk a sokévi együttélés? Mi történt velünk, miközben sorra születtek a gyerekek? Tetszem még? Neki vagy másoknak? Egyáltalán én mit látok reggelente a tükörben?

Libidó, vágy, potencia

Számomra a nemiség nem más, mint képesség az örömre, ami a vitalitás és kreativitás alapja. A szexualitásunk minősége alapvetően függ viszont a belső egyensúlyunktól, az önkiteljesedésünktől, hogy mennyire találjuk meg maradéktalanul az örömünket abban az élet(helyzet)ben, amelyet választottunk.

Ha azonban a környezetünk, a munkánk, az élethelyzetünk nem biztonságos, az alapvető egzisztenciális szorongást gerjeszt, ha pedig állandó stressznek, fáradtságnak vagyunk kitéve, az a férfiaknál és a nőknél egyaránt okozhat libidócsökkenést, potenciazavart vagy orgazmusproblémát. Mindehhez sokunknál – akár negyvenen bőven túl is – hozzájöhetnek a gyerekkorból hozott, feldolgozatlan traumák, hiányok, amelyek sérülékennyé, ingataggá tehetik az önértékelésünket, érzelmi stabilitásunkat. Ezt az amúgy is kellően összetett képletet bonyolítják a nők és férfiak különféle szerepelvárásai. A mi kultúránk már gyerekkorunktól nem arra nevel, hogy saját preferenciáinkat tanuljuk meg felismerni, követni, megélni és érvényesíteni. Helyette különféle szerepekben tanulunk meg jók lenni. Ám épp a szexben megélt valódi élményeink (sokszor kudarcaink) jelzik pontosan, ha az elvárt szerep és az egyéni vágyaink valójában nem találkoznak. És nemcsak a nőket zavarja, hogy egymásnak ellentmondó elvárásoknak kell megfelelniük. A férfiak éppúgy – ha talán reflektálatlanul is, de szenvednek a rájuk vonatkozó szerepelvárásoktól.

Szinkronban

A szex legtöbbünknél függvénye életünk más folyamatainak, ugyanazon az energiakörön van, amelyen a kreativitás, az alkotás, a munka, vagy éppen a szülőség. Sokszor élem meg azt, hogy jó egyensúlyban mindre együtt van szükségem ahhoz, hogy jól legyek, ezek együtt energetizálnak, erősítik egymást. Ugyanakkor nem mindig van módunk egyforma teljességgel mindet megélni. Egészséges szexuális önismeret és őszinte kommunikáción alapuló párkapcsolat esetén nem is feltétlenül probléma, ha a szex éppen nem az első helyen van. Építem a karrieremet, gyereket szülök, önmegvalósítok, pénzt keresek, költözködöm, a családom ügyeit intézem, túlélek. Majd újra teret tudunk engedni a szexnek is, amikor eljön az ideje.

De mikor válik mindez problémává? Mikor érzem azt, hogy feszültség van köztünk? Hogy hiányzik? Egyáltalán mi hiányzik, szexuális energiáim levezetése, erotikus vibráció, intimitás, szenvedély? Nekem nem is annyira az a kérdésem, hogy van-e vagy nincs szex, hanem, hogy szex ügyében szinkronban vagyok-e? Saját magammal? A partneremmel? Tudom-e az okát?

Hol van a kapcsolatban megújulási képesség?

Életünk időről időre hozhat olyan helyzetbe, amikor számot kell vetnünk saját vágyainkkal, elvárásainkkal, lehetőségeinkkel. Ez a párkapcsolat felülvizsgálatával szükségszerűen együtt jár. Folyamatosan változunk, de sokszor vagy a lehetőség, vagy a szükséges bizalom, az intimitás vagy az együtt fejlődés potenciálja hiányzik ahhoz, hogy ezeket a változásokat képesek legyünk épp azzal az emberrel megosztani, akivel egyébként az ágyunkat megosztjuk. Sokunknak az is nehéz feladat, hogy az évek során kialakult közös rutinból a csak a saját magunkra vonatkozó ügyeket képesek legyünk kívülről látni. Egyáltalán nem könnyű azzal szembesülni, hogy a kapcsolat már egyáltalán nem olyan, mint az elején. Arra különösen félelmetes gondolni is, hogy talán kiderül, hogy én már valaki más vagyok, mást akarok. Mi lesz a közösen felépített életünkkel? Mi lesz a házzal, a hitellel? Mi lesz a gyerekekkel? A válasz ilyenkor többnyire a csend. A nem szexelés talán még mindig jobb, mint a rossz szex. Minthogy ez utóbbi megkerülhetetlenül, a maga testi valójában jelzi, hogy nem jó, itt valamit bizony tenni kell.

Milyenek voltunk a „régi önmagunkként”? Hogy működött a szex a múltban? Hogyan indult a kapcsolatunk, volt-e esetleg törés, ami lehűtötte, elhangolta közöttünk a szexuális szálat? Most miből építkezünk, mint férfi-nő kapcsolat? A férjem barát, társ, apa, de vágyakat, szerelmet ébresztő férfi is? Vannak az életünk más területein feszültségek, konfliktusok? Érdemes folyamatában látni a kapcsolatot, így derülhet ki, vajon kezdetben a szerelem nem engedte látni a kettőnk közötti különbségeket, és alapvetően különbözünk? Vagy azokat az inspirációkat kell keresnünk, amelyek az életünket általában is, de a szexben is újra fel tudná tölteni motivációval, energiával?

Minden pár másképp működik. Mi például az intim együttléteinkben sokat beszélgetünk, így a szexre szánt időink nemcsak intimek, hanem mindenféle felgyülemlett stresszt is oldanak bennünk. A legnehezebb feladat mégis az, hogyan lehet a vágyat újra aktív üzemmódba hozni.

Hol az én vágyam?

Elsősorban nőkkel dolgozva tapasztalom azt a kulturális sajátosságot, hogy nem vagyunk ahhoz hozzászokva, hogy vágyaink legyenek. Gyakran a legegyszerűbb vágyainkat sem vesszük észre, vagy ha igen, hatékonyan nyomjuk el őket. Kedves olvasóm, ön figyel a vágyaira? Megteszi, hogy kivonul a családi nyüzsgésből csak azért, mert épp egy forró fürdőre, egy jó könyvre, futásra, alvásra vagy épp fergeteges bulizásra vágyik? Talán itt kezdődik a vágy ábécéje, hogy aztán eljusson az ennél sokkal rafináltabb, akár pírkeltő vágyakig. Amikor arról kezdhetünk beszélgetni, hogy egy anyának, apának, házasságban élő felnőtt embernek is vannak olyan vágyai, amelyek nem feltétlenül egyeztethetők össze a család és házasság klasszikus eszményével. Azokkal mit tudunk kezdeni?

Adj nekem több teret!

Érdekes azt látni, hogy az „adj helyet magad mellett” hogyan fordul az évek során az ellenkezőjébe. Talán magunk számára is furcsa felismerni, ha úgy érezzük,hogy több privát térre, időre, levegőre, távolságra van szükségünk. Már nem szeretem eléggé a másikat? Erről egyáltalán nincs szó. Egyszerűen szükségünk van arra, hogy a közös élet, az összezártság, az évek során szinte összenőtt személyiségünk visszanyerje a kontúrjait. És éppen a vágy természete miatt is: ahhoz, hogy valakire újra vágyni tudjak, szükségem van legalább három lépés távolságra.

45 éves vagyok. A kislányom 8 éves. A férjem egy éve elköltözött otthonról. A szexuális életünk már a terhesség alatt is rendszertelen volt, de a szülés után szinte teljesen elmaradt. Én valóban kicsit elhanyagoltam magam, nem volt hová „kiöltözni”. Szinte állandóan kimerült és fáradt voltam, minden figyelmemet lekötötte a kislányom. A férjem először azt mondta, hogy ez neki így nem jó. Később kiderült, hogy van valakije. Bármennyire szétzuhantam az elején, nekem jót tett az egyedüllét. Sokkal jobban meg kellett szerveznem az életünket, önállóbb lettem, és a kapcsolatunkon is volt időm gondolkozni. Aztán elkezdtünk újra többet találkozni, és most azt érezzük, hogy nekünk együtt van dolgunk. Heti kétszer visszük a kislányunkat délutánonként táncolni, és azt vettem észre, olyan, mintha randin lennénk. Látom, a férjem meglepődött, hogy én így „magamhoz tértem”, hogy más férfiak is megtalálnak, utánam fordulnak. Szerintem most döntéshelyzetbe került, hogy visszajöjjön vagy sem. Azt hiszem attól is tart, mi van akkor, ha én közben találok valaki mást. – Kati

A hosszú távú kapcsolatokban a kiegyensúlyozott szexualitás (egyik) titkát én abban látom, mennyire vagyunk képesek egymásnak és önmagunknak kellő teret, függetlenséget, szabadságot adni. Amikor nem a kontroll, a különféle külső és belső kényszerek, a megszokás, a rutin, hanem a bizalom, a kötődés, az egymás iránt megújulni képes vágy tart össze minket mint szexuális párt. És ha képesek vagyunk meghaladni kultúránk kettős mércéjét, ami a férfiak házasságból kimutató vágyai fölött szemet huny, a nőét pedig még mindig tabuként kezeli.

Mester Dóra Djamila cikke a HVG Extra A nő 2016/2-es számában jelent meg.