Swedsteel-Metecno
Swedsteel-Metecno
Tetszett a cikk?

A minőség és az innováció segíti a magyar cégek fennmaradását az alapanyagárak drasztikus növekedése idején is. Két olyan hazai, az építőiparban tevékenykedő és a könnyűszerkezetes acélcsarnokokat gyártó Swedsteel-Metecno Kft.-vel szoros együttműködésben álló vállalatot néztünk meg közelebbről, amelyek úrrá tudtak lenni a 2020-as és a 2021-es év nehézségein.

Az 1994-ben alapított, dombóvári székhelyű Stabil Kft., a Swedsteel egyik kiemelt szakkivitelezője, több évtizedes tapasztalattal rendelkezik építőipari generálkivitelezésben és acélszerkezetgyártásban. A Tolna megyei vállalat elsősorban az üzemek, raktárak és nagyobb gyárak specialistája, melyek megvalósítása során az acélszerkezetek biztosításán kívül teljes generálkivitelezést is végez. A 2021-es év eleje óta tartó építőipari áremelkedés és alapanyaghiány ellenére a tervezett ütemben haladtak a munkákkal, a szakemberek idén 5 jelentős ipari beruházást valósítottak meg az acélipari termékeket, csarnokrendszereket gyártó és forgalmazó Swedsteel-Metecno Kft.-vel együttműködésben, akik az építőipari nyersanyaghiány és áremelkedés során is stabil hátteret biztosítottak a közös projektekhez.

A Stabil Kft. fő profilja a könnyűszerkezetes ipari és agrár létesítmények, csarnokok, illetve építészeti acélszerkezetek gyártása, valamint összeszerelése. A vállalat ügyvezetője Papp Zoltán, aki korábban a Rutin Kft. vezetőjeként olyan projektek megvalósításáért felelt, mint a müncheni Allianz Aréna vagy a Budapest Aréna. A szakember szerint a világjárvány nem befolyásolta a társaság tevékenységét és idei üzleti tervét, az év elején induló nagymértékű alapanyag áremelkedés hatásait azonban megérezték, mert azok több megrendelőt a beruházások megfontolására és átütemezésére késztettek. Ennek ellenére a kisebb nagyságrendű munkákon kívül két kiemelt projektet is megvalósítottak az idén, egy jelentős beruházás pedig folyamatban van.

Jelenleg az ipari hőcserélők gyártásával, fejlesztésével és értékesítésével foglalkozó Cabero Cégcsoport részére építenek generálkivitelezőként egy 3 ezer m2-es gyártó- és megmunkáló csarnokot. A 750 millió forint értékű beruházást a Swedsteellel szoros partneri viszonyban valósítják meg, aki a gyártó- beszállítója a projektnek. A készülő beruházás előtt a Swedsteellel közös projektben, szakkivitelezőként, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal megrendelésére adtak át egy veszélyesanyag- és egy gépjárműtároló csarnokot. Az 1100 m2-es és 750 m2-es létesítmények melegen hengerelt szelvényekből készültek, tüzihorganyzott, illetve festett felületvédelemmel ellátott vázszerkezetet kaptak, 45-ös trapézlemez tetőburkolattal. A veszélyesanyag-tároló homlokzata, a robbanásvédelmi előírásokhoz igazodva speciális, egyedi horganyzott acél lamellákból készült, melyekhez a komponenseket szintén a Swedsteel biztosította a 4 hónapig tartó projekt során.

Az év elején egy 1300 m2-es karosszériajavító csarnokot építettek Pécsen az Autocity márkakereskedés és szerviz megbízásából, ahol a rácstartós acélszerkezetű lapostetős csarnoképületet 150 milliméter profilmagasságú teherhordó trapézlemezre készített hőszigetelt lágyfedéses födém fedi, az oldalfalakon 100 milliméter vastag poliuretán mag hőszigetelésű szendvicspanel burkolattal. A projekt mindössze 6 hónap alatt valósult meg.

„A sikeres csarnokberuházás legelső és legfontosabb lépése, hogy tapasztalt és megbízható tervezőt találjon a beruházó – mondta Papp Zoltán. „Kulcsfontosságú még a megfelelő gyakorlattal rendelkező kivitelező és beszállító felkutatása is. A tervező, a kivitelező és a gyártó együttműködése végeredményben a megrendelőt szolgálja. Ennek köszönhetően gördülékenyebb a kommunikáció, minimális az anyagszükséglet, valamint a csarnokok építése gazdaságossági, műszaki, biztonsági és egyéb szempontok mentén is optimalizálható” – emelte ki. A vállalat vezetője szerint az is fontos, hogy a standard vasbeton struktúrák helyett korszerűbb és gazdaságosabb, illetve ahol csak lehet, személyre szabott megoldásokban gondolkodjanak a szakemberek. Ehhez a termékismeret és a piaci kínálat alaposabb feltérképezése szükséges, ám hosszú távon a befektető és a kivitelező érdekeit egyaránt ez szolgálja a legjobban. A Swedsteel közreműködése ebből a szempontból nagy előnyt jelent, hiszen az acélrendszereket óriási műszaki támogatással tudja kínálni a cég, ami a szakmában egyedinek számít - fogalmazott.

A tervezéstől a kulcsrakész acélszerkezetes üzemcsarnokok átadásáig viszi végig ügyfelei beruházásait a nagykanizsai székhelyű N-ferrum Kft. A Zala megyei cég dolgozói létszáma alapján kisvállalkozásnak számít, mégis több sikeres nagy projektet valósítottak már meg. A Swedsteel-Metecno kiemelt szakkivitelező partnereként tudatos vállalkozói szemléletre, folyamatos termékinnovációra és szigorú üzleti tervezésre alapozva terjeszkednek a piacon. 2022-re már közel 1 milliárd forintnyi megrendeléssel számolnak.

A vállalat története az 1960-as évek végére nyúlik vissza: a cégvezető Nemes János édesapja ebben az időben kezdett vasbetonszerelőként dolgozni először alkalmazottként, majd a 2000-es évek elejétől egyéni vállalkozóként. Az N-ferrum Kft.-t apa és fia együtt alapította 2006-ban. A betonacél szerelői profilt először forgalmazással bővítették, majd a 2008-as gazdasági világválságot követően a szerkezetépítés piacára is beléptek.

Az N-ferrum üzleti stratégiájának egyik alapja, hogy a Swedsteel minőségi stratégiai gyártó partnerrel szorosan együttműködve dolgozik azon, hogy kimagasló minőségű szakmai mérnöki tudást és szolgáltatást nyújtson a beruházóknak. Ebben fontos stratégiai befektetési döntés volt az, hogy a vállalat a gépészetet és a villamossági szerelést leszámítva a munka minden fázisában saját erőforrásaira támaszkodik. A jelenleg 33 fős cég így házon belül rendelkezik eszközparkkal és munkaerővel, beleértve a földmunka gépeket is. Ezáltal a hatékony munkavégzésen kívül versenyképesebb árakat tudnak kínálni, mert nincsenek kitéve a bérelt eszközök használatának és az alvállalkozókkal való közös munka kockázatainak. A versenyképes árazást az is segíti, hogy minden egyes projektjüket kiértékelik és az eredménynek megfelelően finomhangolják a stratégiát.

Az elmúlt másfél év eseményeit is sikeresen kezelte a vállalat. A koronavírus járványhoz kapcsolódó leállásokat a munkaerő megtartása és a volumen rövid távú csökkentése mellett számottevő veszteség nélkül vészelték át.  Az alapanyagárak drasztikus emelkedése pedig azért nem érintette őket, mert tavasszal nagy készleteket halmoztak fel az acélszerkezetekhez, a munkáikat pedig folyamatosan a piaci körülményekhez alkalmazkodva optimalizálták.

A Swedsteel-lel 2017 óta ápolnak szoros partneri viszonyt: immár 4 éve kizárólag a biatorbágyi cég termékeivel dolgoznak. Az N-ferrum ezekkel „öltözteti fel” az általa gyártott, melegen hengerelt termékekből összeállított csarnokvázakat. Ha pedig szükséges, közösen fejlesztenek és engedélyeztetnek új műszaki megoldásokat a projektekhez. Az N-ferrum a saját, 2019-ben épült és azóta folyamatosan bővített csarnokát is Swedsteel-termékekből építette. Az épület ipari funkciója mellett látványos bemutatóteremként is működik. Beépítve látható a termékek felhasználhatósága, a kivitelezés minősége és a megoldások egyedisége is. 

Az N-ferrum a csarnoképítés terén számos kiemelkedő referenciával rendelkezik, az elmúlt évben is több mint tucatnyi épületet készít vagy készített Swedsteel-lel együttműködve. A KITE Zrt. mezőgazdasági nagyvállalat számára Mezőtúron és Hegyfalun is építenek csarnokot. Ezeknél több, izgalmas, versenyelőnyt jelentő műszaki megoldást is alkalmaztak. A nyitott agárépületek esetén újdonság, hogy a teljes létesítmény, így a melegen hengerelt acél vázszerkezetek is tüzihorganyzott kivitelben készülnek. Ezzel a megoldással egy rendkívül ellenálló épület születik. A magasabb műszaki színvonal hosszú élettartamot biztosít, ráadásul versenyképes áron.

A napelemes autóbeállók gyártása terén pedig komoly fejlesztéseken dolgoznak: a cél egy olyan innovatív termék létrehozása, mely gyorsan, egyszerűen telepíthető, része az építési engedélyeztetés és akár e-autótöltőállomás is kapcsolható hozzá. Az ipari felhasználás mellett a környezetbe illeszkedő festett, otthon összerakható egy- vagy kétbeállós „családi kiszerelésben” is gondolkodnak, valamint más lakossági üzleti irányokat is szeretnének feltérképezni akár a lakhatás terén is. Ezen innovatív termék gyártására egy közel 320 millió forintos projektet indítottak el.

A közelmúltban a portfólió támogatására pályázatíró céget is alapítottak. Nemes János szerint a csarnoképítésben szerzett tapasztalatuk komoly hozzáadott értéket jelent az ügyfelek számára, ugyanis így már a beruházást finanszírozni hivatott pályázat is a megfelelő műszaki tartalommal és garantáltan magas minőségben készülhet el, kiszámítható anyagi keretek mellett. Így egy helyen összpontosul a pályázatmenedzsmenttel kapcsolatos tudás és edukáció, a piaci jártasság és a naprakész szakmai felkészültség, ami további versenyelőnyt hoz a cég számára.

A tartalom a Swedsteel-Metecno Kft. támogatásával, a HVG BrandLab produkciójában készült. A cikk létrehozásában a HVG hetilap és a hvg.hu szerkesztősége nem vett részt.

A párkapcsolat nem két tökéletes félisten találkozása

A párkapcsolat nem két tökéletes félisten találkozása

Bukhat a szupervékony iPhone 17?

Bukhat a szupervékony iPhone 17?

Mit üzennek az utókornak az olimpiai őrület szomorú emlékművei?

Mit üzennek az utókornak az olimpiai őrület szomorú emlékművei?

Leépítések, járatritkítások és vonalbezárások várhatók a vasúti személyszállításban a Közlekedő Tömeg szerint

Leépítések, járatritkítások és vonalbezárások várhatók a vasúti személyszállításban a Közlekedő Tömeg szerint