Tesztautómban kétzónás klíma kényeztetett, ezen kívül csak a szép, sokküllős, 17-es könnyűfém kerekek jelezték kivételezett helyzetünket. Az 5,5 millióért kínált akciós modell tartalmaz még tempomatot, VDC elektronikus menetstabilizátort. Ez utóbbi hiányzott a legjobban az általunk kipróbált modellből. Egy murvás szakaszon sikerült keresztbe tennem az Alfát, csak néhány határozott ellenkormányzáson múlott, hogy nem lett baj. Normális tempónál, közúton nem okozott meglepetést a GT. Hogy is tehetné, hisz a világ egyik legjobban tapadó futóművére építették. Kicsit már hangos, a kátyúkat nehezen bírja, enyhén túlkormányzott is, de a kanyarokban úgy dőlünk, mint Haga Misanóban. Persze csak a sofőr dől, az autó fixen fekszi az utat.

Nem hörög a motor, nincs fülsiketítő kipufogózaj, nem tépi fel az aszfaltot, mégis elfogadható az egynyolcas alapmotor a GT-ben. Nem mondom, szívesebben vezettem volna az új 200 lovas 1,75 literessel, vagy akár a 3,2-es Holden-mocival. Az Alfa GT nem sportautó, inkább egy életérzés olcsó menetjegye. Ennek megfelelően kell kezelni, ráérősen, magamutogatósan, élvezni a vele töltött idő minden percét. Ez már több, mint barátság, az Alfát szeretni kell. Ezt tette Bertone mester is, a GT-nél szebb és egyszerűbb kupét nem lehet száraz szemekkel megrajzolni. Kell a hév, a pátosz, a tradíció őrült tisztelete. Ez az Alfa amore.

© Autómenedzser

Belül nem látványos a formaterv, viszont minden funkcionális, már ha működik. Az ASR kipörgésgátlót kapcsolgatva nem tudjuk, mi történik, a visszajelző ikon már nem ég. A beépített cédés rádió mute gombjára a cédé szólal meg, a CD-gomb közlekedési híreket szolgáltat. Az elektronikában találhatunk hibát, ha akarunk. Az ülések puhák, sportosnak tűnnek, de alig tartanak, a beltér anyagai kopogósak, egyhangúak. A krómkeretes műszerórák és az olasz feliratok felpezsdítik a vérünket.

A pingponglabda végű, hosszú tollú botváltó vicces koreográfiával mozog, de bármennyire is megdöbbentő, pontosan dolgozik. Amikor beült az autóba a nagy román valóságot is megélt kolléganő, egyből mondta: né, ez a Dacia váltója. Sokat használjuk, ötsebességes, kapcsolgatni kell rendesen, csak így tudjuk kipréselni a motorban szunnyadó erőt. Egy-egy erőteljesebb visszaváltásnál még a szép formájú kipufogót is lehet hallani, de anélkül, hogy bárkire ráijesztenénk. Négyezres fordulat fölött, túl gyorsan hajtva halljuk a kocsi hangját, felpörgetve, erőből vezetve szépen duruzsol.

A parányi, dizájnos visszapillantó tükrök teljesen alkalmatlanok, arra jók, hogy körülbelül lássuk a körülvevő forgalmat, de parkolásnál béna békaként csak a megérzésünkre alapozva toljuk be a fenekét. A tolatóradar hasznos tartozék lehet, érdemes nem kispórolni.

© Autómenedzser

Naponta mutatnak be újabb és újabb autóipari csodákat, fejlesztéseket. Ezek fényében jó néha beülni egy-egy oldschool kocsiba, amelyekben elidőz egy kicsit az idő. A pedálelrendezés még nem példás, összeakad a lábunk, belóg a kárpit, az illesztések pontatlanok, az indexlámpák és a ködlámpák beáznak.

1100 kilométert tettem meg az Alfa GT-vel, 105 liter benzint kért az útra, azaz a mérsékelt Alfa-mén 9,5 litert fogyaszt átlagban, vegyes üzemben száz kilométerenként.

Biró Csongor

Műszaki adatok és képek az Autómenedzser.hu autós portálon.