6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Az apátfalvai halálos rendőrgázolásról készült, az osztrák Kurier által szerdán közölt újabb, ezúttal vágatlan videofelvétel sem gyengíti a gyanúsítást - erről Fazekas Géza ügyészségi szóvivő beszélt az MTI megkeresésére.
A szóvivő hangsúlyozta: az október 11-én történt gázolást követően lefoglaltak egy felvételt, a gyanúsított mögött haladó járművekben ülők azonban tanúvallomásuk során tagadták, hogy készítettek volna egy másik felvételt.
Ennek ellenére november közepén nyilvánosságot kapott az osztrák napilap online oldalán egy videofelvétel vágott változata. Mindez felvetheti, hogy erről a készítő hamisan tanúskodott az ügyészek előtt. A Központi Nyomozó Főügyészség még novemberben megkapta a teljes felvételt. A szóvivő akkor is azt közölte: a képsorok az eddigi gyanút nem vonták kétségbe, így továbbra is hivatalos személy sérelmére elkövetett emberöléssel gyanúsítják Thomas B. osztrák állampolgárt.
Fazekas Géza szerdán az MTI-nek leszögezte: az eddigi adatok szerint Kenéz Imre a gázolás következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogyha a helyszínen áll egy rohammentő, akkor sem tudták volna megmenteni az életét. Leszögezte azt is, hogy a rendőrök nem késlekedtek a segítségkéréssel, az eddigi adatok alapján az üldözésben részt vevő civil ruhás rendőr a gázolást követően közvetlenül, majd még egy alkalommal is segítséget kért társához.
A szóvivő azt is kiemelte, hogy az eddigi adatok nem támasztják alá azt a védői érvelést, hogy a gyanúsított autójába spray-vel befújtak volna. Fazekas Géza közlése szerint az ügyben továbbra is szakértői véleményekre várnak, amelyek várhatóan jövő év elejére készülnek el.
Kenéz Imrét intézkedés közben gázolta el a 34 esztendős osztrák férfi Hummer terepjárójával, a gyanú szerint szándékosan. A mögötte haladó kocsiban ülő 26 éves férfi készítette a szerdán vágatlanul az internetre felkerült felvételt, a Kurier szerint ő bocsátotta azt a rendelkezésükre.
A tanú bírálta a rendőri intézkedést, többek között azt mondta a Kuriernak, hogy a rendőrök akkor is adtak le lövést a gyanúsítottra, amikor már nem jelentett veszélyt rájuk.
A tanú azt is mondta, miután megállt a gépkocsival, Thomas B. lehúzta az ablakot, hogy a rendőrrel beszéljen. "Ekkor kapott gázspray-t. Legalábbis úgy látszott" - fogalmazott a lapnak. Feltételezése szerint a gyanúsított gázt adott, de közben a keze még az ablakemelőn volt, és ezután emelkedett fel az ablak. A német férfi szerint a rendőrök "ok nélkül" adtak le több lövést is a gyanúsítottra. Állítása szerint akkor is rálőttek Thomas B.-re, amikor ő már kiszállt a gépkocsiból, és felemelt kézzel állt.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő is 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.