Kálmán Gabriella tájékoztatása szerint a Szófiából Prágába tartó menetrend szerinti járaton három sofőr és 25 utas ült. A rendőrség már megkezdte annak a vezetőnek a kihallgatását, aki a negyed kettőkor bekövetkezett baleset idején a volánnál ült.A katasztrófavédelem megyei szóvivője, Dobos Viktória hadnagy korábban elmondta: a járműről, amely a Cuhai Bakony-érben állt meg, hét embert mentettek ki a tűzoltók. A mentők - sérülései ellátására vagy megfigyelésre - a buszon ülő mind a 28 embert kórházba szállították Győrbe, Tatabányára.MTI / Krizsán CsabaOláh Attila, a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház igazgató főorvosa közölte: egy embert életveszélyes, ötöt súlyos sérülésekkel szállítottak intézményükbe, ahová a baleset után összesen tizenöt ellátásra szoruló ember érkezett; voltak, akik nyaki, hasi vagy végtagsérüléseket szenvedtek. Az életveszélyes állapotban lévő páciensnél súlyos hasi sérüléseket diagnosztizáltak.MTI / Krizsán Csaba
Fotók: patakba hajtott busz, elaludt a sofőr
Tömegszerencsétlenséget előidéző közúti baleset gondatlan okozása miatt indított eljárást az éjjel az M1-es autópályán balesetet szenvedett busz macedón sofőrje ellen a Győri Rendőrkapitányság. Sajtóreferensük nem kommentálta az MTI helyszínről származó értesülését, hogy a férfi elaludt a volánnál.
Ki veszi meg a magyar magánegészségügyet?
Szentirmai Gábort, a magán-egészségügyi és vállalati tranzakciós szektor elemzőjét, a Heal Partners szakértőjét kérdeztük.
Kirúgták Ókovács Szilvesztert, az Operaház főigazgatóját
Egy hónapja még tagadta Ókovács Szilveszter azt, ami miatt hétfőn menesztették
Ókovács reagált a menesztésére: Tarr Zoltánék nem fogadták a hívásaimat, nem látták az előadásainkat
Felszólalt a Parlamentben Ókovács Szilveszter felesége, Forsthoffer Ágnes többször sikertelenül megpróbálta megvonni tőle a szót
Az MNB-botrányban érintett ingatlanmulti Matolcsy-féle vezetése durván túlárazottan üzemeltetett
Már fejvadászokkal keresik Matolcsy Ádámékat
„A kutyám halála annyira fájt, hogy egy hétig alig ettem, csak a nyakörvét szagolgattam”
Haraszti Miklós: No More Comeback Kid (wańka-wstańka) in Hungary
Sonnevend Pált választották az Alkotmánybíróság elnökévé
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Vitályos Eszter testvérének volt alapítványánál tartott házkutatást a NAV
Újra befűtötték az európai boltok hűtőit, hackertámadás állhat a háttérben
Egy éven belül bezárt Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata hegyvidéki kávézója
Lengyelország megelőző műveletet indított a kalinyingrádi orosz exklávé határánál
Tényleg megbénul az ország? Mészáros Lőrinc hagyatéka is nehezíti az álmodott vasútfejlesztést
A Rose d'Ore egykori orosz milliárdos tulajdonosát a hatóságok feltartóztatták, majd kihallgatták egy montenegrói repülőtéren
Leváltották az orosházi és a hódmezővásárhelyi kórház vezetőjét
Csoportos létszámleépítésről tárgyalnak a közmédiánál
Az átalakítás legfeljebb 160 munkavállalót érint.