Völner: "a kerékpározás nemzetgazdasági szinten is odafigyelést igényel"

A kerékpározás több területet érint, ezért összkormányzati szerepvállalásra van szükség a fejlesztése érdekében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infrastruktúráért felelős államtitkára szerint.

  • MTI MTI
Völner:

Völner Pál erről csütörtökön Budapesten, a Közlekedési Koordinációs Központ (KKK) által szervezett Kerékpáros Konferencián beszélt. Úgy fogalmazott: a kerékpározás nemcsak infrastruktúráról szól, hanem külön iparág is kapcsolódik hozzá, ezért nemzetgazdasági szinten is odafigyelést igényel.

A közlekedésbiztonság, a kerékpárutak egy része a közlekedési tárcához tartozik, ugyanakkor a turizmus révén a nemzetgazdasági tárca is érintett, az erdőben lévő kerékpárutak esetében az erdőgazdaságok szerepéről lehet beszélni, az árvízvédelmi töltéseken lévő bicikliutaknál a Belügyminisztérium az illetékes - közölte az államtitkár. 

Emlékeztetett arra, hogy kerékpáros civil szervezetek a napokban írták alá azt a chartát, amelyben megfogalmazták a következő hét év igényeit a kormány számára az uniós források felhasználásában.

A konferencia szünetében Völner Pál az MTI-nek elmondta, hogy Magyarországon kerékpáros fejlesztésre a 2014-2020-as európai uniós tervezési időszakban elsősorban a gazdaságfejlesztési operatív program turizmusfejlesztéssel foglalkozó részében, illetve a megyei önkormányzatokhoz köthető területi operatív programokban, valamint a határmenti együttműködés keretében várhatók források.

Megjegyezte: a közlekedési tárca lehetőségei viszonylag szerények lesznek majd a mostani ciklushoz képest, és elsősorban közlekedésbiztonságra, illetve a munkába, iskolába járáshoz használt kerékpáros infrastruktúra kialakítására szánnak majd forrásokat. 

Völner Pál elmondta, hogy készül a kerékpáros nyilvántartási rendszer, ebben valamennyi kerékpárútnak tekinthető útszakaszt rendszerbe foglalnak, ezáltal láthatók lesznek a minőségbeli különbségek is. A várhatóan egyéves munka keretében már olyan adatbázis jön létre a magyarországi kerékpárutakról, amely leginkább közelít a teljes pontossághoz - jegyezte meg.

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.