szerző:
hvg.hu

Noha az autógyárak általában leplezni igyekeznek a „portékáikkal” történő baleseteket, vannak olyan kivételes alkalmak, amikor még büszkélkednek is azokkal.

Például akkor, amikor egy-egy incidens során az autó vezetője, utasai csodával határos módon menekülnek meg. Ilyen eset történt nemrégiben a Mercedes háza táján is: a főszereplő egy 2010-es évjáratú S400-as Hybrid volt, amellyel az Egyesült Államokban, egészen pontosan a Yosemite Nemzeti Park területén szenvedett durva balesetet a sofőrje.

Mercedes S400 Hybrid
©

A férfi arról számolt be a Mercedesnek, hogy egy éles kanyarnál leszorította egy szembejövő autó, így a kocsija egy 122 méteres domb alján kötött ki. Mint a fotókról kiderül, a Mercedes legurult: a sofőr elmondása szerint a domb aljához közeledve két fa közé is beszorult, ahonnan saját maga szabadította ki.

Mercedes S400 Hybrid
©

„Szerintem a másik autó sofőrje nem is tudta pontosan, hogy mi történt. Bár átlépte a felezővonalat, nem haragszom rájuk. 15 éven át nagyvárosi zsaru voltam, akit kétszer szúrtak le és négyszer lőttek meg. Az emberek szerint kilenc életem van és tudom, hogy van még hátra belőle” – mondta a balesetet komolyabb sérülések nélkül átvészelő sofőr, aki nem felekdezett meg arról sem, hogy méltassa a Mercedes online  távfelügyeleti rendszerét, amelynek operátora állítólag pillanatokkal a baleset bekövetkezte után már be is jelentkezett és érdeklődött arról, hogy mi történt.

A baleset helyszíne
©

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Csütörtökön rendezik Putyin és Kim Dzsong Un első csúcstalálkozóját

Csütörtökön rendezik Putyin és Kim Dzsong Un első csúcstalálkozóját

A vb nyitánya előtt maradt kapitány nélkül a hokiválogatott

A vb nyitánya előtt maradt kapitány nélkül a hokiválogatott

„Megfélemlített pedagógusok nem tudnak gondolkodó fiatalokat nevelni” – már bejelentkeztek Orbánnál a budaörsi tanárok

„Megfélemlített pedagógusok nem tudnak gondolkodó fiatalokat nevelni” – már bejelentkeztek Orbánnál a budaörsi tanárok

Rengést észlelt a Marson az Insight űrszonda

Rengést észlelt a Marson az Insight űrszonda

Nemes Jeles László nyerte a legjobb rendező díját Pekingben

Nemes Jeles László nyerte a legjobb rendező díját Pekingben

Itt a videó, ahogy a japánok "lebombáznak" egy aszteroidát

Itt a videó, ahogy a japánok "lebombáznak" egy aszteroidát