Ezt alátámasztja egy friss fedélzeti kamerás felvétel is, amely Lanzhouban készült. A közlekedési rendőr egy szabályszegővel szemben próbált intézkedni, ám az autós túlságosan harciasnak bizonyult: megpróbált elhajtani, de a rendőr nem hagyta magát és felkapaszkodott a motorháztetőre. A felvételt készítő autós egy darabig követte is a járművet, de a végkifejletről semmit nem tudni. Az a videó feltöltőjének köszönhetően legalább kiderült, hogy a rendőr 3 kilométeren át kapaszkodott a motorháztetőn.
Ilyen egy igazán elszánt közlekedési rendőr - videó
Mindennel lehet vádolni a kínai rendőröket, csak azzal nem, hogy nincs bennünk elszántság.
„Életem első és utolsó interjúja a Karmelitában” – Magyar Péter a legnagyobb finn napilapnak adott interjút
Magyar Péter: a volt főügyész politikai okokból minősítette át a telefon-ügyét rongálásból lopássá
„Életem első és utolsó interjúja a Karmelitában” – Magyar Péter a legnagyobb finn napilapnak adott interjút
„Bumfordi barmok”, önkény és esti DJ – itt a DPK Tábor teljes programja
Energiaipari tűzszünetet jelentett be Ukrajna és Oroszország között az amerikai elnök
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azt mondta, „az újdonság erejével hatott rá” a tűzszünet híre.