Mint arra a Carscoops blog rávilágít: az illetékes szerv feltételül szabta többek között azt, hogy kizárólag olyan gyártók pályázhatnak, amelyek elsődleges főhadiszállása az Egyesült Államok területén található, ugyanakkor az új elnöki luxuslimuzinnak 2017-re el kell készülnie.

Obama majdani utóda új elnöki luxuslimuzint kap
Wikipedia
Obamát jelenleg egy körülbelül 300 ezer dollárt érő, Cadillac-alapokon nyugvó jármű fuvarozza: a 6 méter hosszú, másfél méter magas járgányt a General Motors készítette, s bár pontos típusneve nincs, a titkosszolgálat munkatársai a "Szörny" becenevet adták neki. Az autó lámpái, tükrei és kilincsei az Escalade-ről, eleje és hátulja az STS-ről származik, míg a hajtóerőt a Chevrolet Kodiak tehergépjármű 6,5 literes, dízel szívének módosított változata szolgáltatja.
A közölt adatok szerint az elnöki verda álló helyzetből 15 másodperc alatt gyorsul fel 100 kilométer/órára, ami egyébként a csúcssebessége is, a fogyasztása pedig irtózatos: 1 liter üzemanyag körülbelül 3,5 kilométerre elegendő.
A 8000 kilogrammos jármű biztonsági rendszereiről, egyéb érdekességeiről és rejtelmeiről a hvg.hu egyik korábbi cikkében olvashat.