6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
A Dynamic Edition az összes létező extra felszereltséget megkapta, ami közel kilencmillió forinttal dobta meg az amúgy sem olcsó árát.
Nem érkezik újdonság nélkül az Audi a két nap múlva kezdődő New York-i Autószalonra, ugyanis bemutatnak egy különleges RS7 modellt, amely még az R8-nál is borsosabb árcédulát kapott. Az RS7 Dynamic Edition a magas fokú személyre szabhatóságot hivatott demonstrálni, így nem spóroltak az extra felszereltség összeválogatásakor: szénszálas aerodinamikai kiegészítők és motorburkolat, sportkipufogó rendszer, 21 colos, kéttónusú felniszett és spéci fékek szerepelnek az extralistán, no meg az állítható sportfutómű.
A csomag ára a Valcona bőrülésekkel az Egyesült Államokban több mint 41 ezer dollárt kóstál, amit az amúgy sem alacsony alapárhoz téve, 146 ezer dolláros végösszeget kapunk. Ez az Egyesült Államokban még az R8 árát is jócskán meghaladja, így nyugodtan vehetjük úgy, hogy mire a magyar kereskedésekbe érne, megközelítené a 40 millió forintot. A 4.0 literes, ikerturbós V8-as motorja egyébként változatlanul 560 lóerőt produkál.
Kövesse az Autó rovatot a Facebookon! |
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő is 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.