A Rolls-Royce mostanság azzal hívja fel magára a figyelmet, hogy minden héten bemutat egy egyedi modellt. Ha azt vesszük, hogy az összes autójuk egyedi igények szerint készül, akkor ez nem is olyan nagy kunszt, viszont ezeknél a különleges modelleknél többről van szó, mint pusztán egyedileg összeválogatott kárpitokról, fényezésről és felnikről. A most közzétett újdonságukat például a zene ihlette, ennek megfelelően a márkára jellemző fényűző kialakítás mellett a hangrendszeren volt a hangsúly.

Rolls-Royce Music Wraith
RR
A teljes nevén „Wraith Inspired by Music” modell rézbarna fényezésben pompázik, amely az utastér kiegészítőin is visszaköszön, például a hangszórókon, melyekből összesen 18 darab kapott helyet az autóban. A teljesen egyedileg tervezett és házon belül készített hangrendszer két éves fejlesztés eredménye, az összteljesítménye pedig 1300 watt, amely igazi koncertteremmé varázsolja a luxuskupét, hiszen a mérnökök az utastér tervezőivel közösen a legtisztább hangélmény létrehozására törekedtek.
Ez valószínűleg sikerült is nekik, mivel egyedi modellről van szó, amelynél teljesen szabad kezet kaptak a készítők. A hangrendszeren túl egyébként összhatásában is lenyűgöző lett az autó, hiszen az utóbbi idők kissé harsány modelljei után, ez a Wraith inkább a diszkrét fényűzést helyezi előtérbe.

Rolls-Royce Music Wraith
RR

Rolls-Royce Music Wraith
RR

Rolls-Royce Music Wraith
RR

Rolls-Royce Music Wraith
RR