Donald Trump: Lebombázott az USA három iráni atomlétesítményt
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Négyajtós kabriót faragtak a kínaiak a Qoros szedánjából.
Furcsa modellel jelentkezett a napokban a kínai Qoros, ugyanis bemutatták a márka első négyajtós kabrióját. Mielőtt valaki nagyon beleélné magát, egyrészt Európából már kivonultak a kínaiak, másrészt pedig csak egy prototípusról van szó, amit a gyár szakembereinek szervezett csapatépítő tréningen készítettek. Ez látszik is rajta, hiszen valószínűleg fogtak egy fűrészt, melynek segítségével nemes egyszerűséggel levágták a Qoros 3 szedán tetejét.
Azt nem tudni, hogy összecsukható tetőszerkezetet is terveztek-e hozzá, vagy csak egyedi csomagtérajtót, bár inkább utóbbi a valószínű, hiszen kiállítási tárgy révén elég csak fenntartani a látszatot. Már csak azért is, mert egy ilyen átalakítás normál esetben komoly tervezést és a karosszéria megerősítését igényelné.
A kínai kabrió ötlete egyébként nem csak álom marad, hiszen a Qoros 2016-ra tervezi a ferdehátú 3-as modelljéből készített kétajtós, 2+2 üléses kabrió bemutatását a hazai piacán, amit turbós és szívó 1.6-os benzinmotorral is gyártani fognak, hatfokozatú manuális vagy duplakuplungos automataváltóval szerelve.
Hasonló érdekességekért lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Tartalom nélküli one man show – ezt látja Horváth András egykori adóellenőr.
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Érdemes lesz minél gyakrabban hidratálni és kerülni a tűző napot a déli órákban.