Sokba lesz nekünk Orbánék választási osztogatása
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány, ezúttal sem mérlegelve azok költségvetési következményeit.
A korábban bőkezűen adott sporttámogatásokat is jelentősen átrendezi a Volkswagen, miután a dízelbotrány kezeléséhez jelentős tartalékokat kell képeznie.
Három élvonalbeli Bundesliga labdarúgó klub és másodosztályú csapat szponzori támogatása is veszélybe került: a Hannover 96, a Werder Bremen és a Schalke 04, valamint a másodosztályú 1860 Münchennel szemben is azt fontolgatja a Volkswagen AG, hogy a költségei csökkentése miatt felhagy a szponzorációval – írta hétvégi számában a német hetilap Bild am Sonntag. Nem szerepelt ugyanakkor a lap által közzétett felsorolásban, a wolfsburgi városi csapat, a VfL Wolfsburg, amely a Volkswagen Arena-ban játszik és, amelynek a VW a fő támogatója.
A Volkswagen, amely jelenleg Európa legnagyobb autógyártója, 78 éves történetének talán legnagyobb üzleti krízisével kell megküzdenie, miután szeptemberben kiderült csaló szoftverekkel játszotta ki az nitrogén-oxid kibocsátási méréseket.
Pénteken jelentette be a vállalatcsoport, hogy 1 milliárd euróval csökkenti befektetései értékét, miközben autóipari becslések szerint 35 milliárd eurójába kerül majd a bírság, amelyet a szoftvermanipulációért kiszabhatnak rájuk.
A német hetilap szerint a cég nagyjából 1,5 millió eurót fordított szezononként és futball-csapatonként szponzorációra. A felsorolt egyesületeke mellett, a jégkorongligában érdekelt Grizzlys Wolfsburg is eleshet 5 millió eurós éves támogatásától.
Friss autós hírekért lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány, ezúttal sem mérlegelve azok költségvetési következményeit.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
A tervet Magyarországra szabták.
A miniszter beszélt Tiborcz Ferrarijáról és a Pride-ról is.