Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Szinte már szentségtörés, amit ezzel a Lamborghinivel műveltek.
Nem nagyon tudjuk/értjük, hogy a távol-keleti ország lakóinak honnan jön ez az igen furcsa vonzalma az agyontuningolt, és az európai szemek számára általában könnyfakasztó autókhoz, de az tény, hogy létezik. December elején például vagy félszáz Bōsōzoku autó vonult fel - ez egy japán szubkultúra, ami rettenetesen csúnyára dizájnolt gépeket jelent -, most pedig egy Lamborghini ellen követtek el merényletet.
A szebb napokat megélt Lamborghini Murcielago japán kézbe került, a tulajdonosa pedig rögtön felszerelte egy sor olyan kiegészítővel, ami nélkül boldogan ellett volna az olasz gép. A kipufogót szív alakúra igazította, az autó testén LED-ek futnak keresztbe-hosszába, sőt, még stroboszkópokat is kapott.
Hasonló érdekességekért lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.