„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A szervizben lévő autó sofőrje a tesztkör alatt viselkedett igen gyanúsan.
Egy kaliforniai autótulajdonos azzal vádolja a Palo Altoban található Audi márkaszerviz egyik szerviztechnikusát, hogy "tiltott anyagot" fogyasztott az autójában, ami valószínűleg kokain volt, ráadásul többször is a megengedett sebesség felett száguldozott a kocsijával.
A Carrera Chris YouTube-csatornáján megjelent videó leírása szerint az Audi alkalmazottja a város utcáin a megengedett sebesség kétszeresével száguldozott, miközben az egyik mellékutcában megállt, hogy valamilyen tiltott anyagot vegyen magához. A férfi szerint valószínűleg kokainról lehetett szó, mert a kocsi egyik ülésén fehér por nyomait találta meg.
A Carscoops beszámolója szerint azért hozta nyilvánosságra a felvételt, mert bár az ügyben kereste az Audit is, nem kapott választ a felvetéseire. Bár a tulajdonos fedélzeti kamerája az esetet nem rögzítette, az ugyanis az utastérben, a volán mögött ülve történt, a hangok alapján gyanús, hogy valóban kokainfogyasztásról lehet szó, amit tovább erősít a szerviztechnikus kommentárja.
Az Audi nem sokkal később közleményben jelezte, sajnálják az esetet, és megígérték, kivizsgálják az ügyet.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Szerinte negatív hírverés zajlik a dakotázós megjegyzése nyomán.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A négy éve veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.