Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Úgy tűnik, a közeljövőben csak egy autóipari fejlesztésre koncentrál a cég, és az nem az lesz, amit mindenki várna.
Az elmúlt években számtalan pletyka látott napvilágot az Apple _állítólag_ fejlesztés alatt álló autójáról. Az Apple Cart hol bedobták a köztudatba, hol mélyen hallgattak volna, vagy mint a legutóbb, egy másik autógyártó felvásárlásával hozták összefüggésbe. Úgy tűnik azonban, egy darabig biztosan nem hallunk majd felőle.
A Bloomberg jelentése szerint az Apple hivatalosan is felhagyott azzal, hogy saját elektromos autót fejlesszen. A Project Titan néven ismert projekten több száz alkalmazott dolgozott eddig, a szakemberek nagy részének azonban felmondtak, miután júliusban Bob Mansfield vette át az irányítást a projekt felett. A cég a megmaradt emberekkel mostantól az önvezető technológia fejlesztésére koncentrál, ennek elkészítésére pedig 2017 végéig kapott határidőt a csapat.
Hozzá kell tenni: az Apple vezetése továbbra sem vetette el végleg az autó ötletét, de az egészen biztos, hogy a további fejlesztésekre leghamarabb csak 2018-ban kerülhet sor.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.