szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A héten volt a nemzetközi menetpróbája a Mercedes-AMG E 63 S-nek, amely nemrégiben került fel a stuttgartiak üzleti limuzinjának palettájára.

Azt sejteni lehetett az alapadatok alapján is, hogy nem lesz gyenge az előadás, amit majd az E 63 S előad, de az alábbi videó mindezt igazolta is. Az újdonságba, amit lehetett belezsúfoltak az AMG mérnökei: légrugós felfüggesztés, összkerék-hajtás, drift-mód és egy brutálisan erős biturbó V8-as motor, amely négyhengeresként is képes üzemelni a takarékosság jegyében. Az a könnyedség, amellyel megüti a 250-es limitált tempót, rendkívül meggyőző.

A sportlimuzin orrába a jól bevált 4.0 literes, biturbó V8-as blokkot pakolták, amely az alapmodell esetében 571 lóerőt és 750 Nm maximális nyomatékot biztosít, míg az S-kivitelben 612 paripát és 850 Nm csúcsnyomatékot szabadít az aszfaltra. Mindkét változat esetében szériafelszereltség a 9-fokozatú, kormány mögötti fülekről is vezérelhető sport-automata váltó, valamint a 4Matic összkerékhajtás, hátsókerék-hajtású verzió ugyanis nem készül belőle.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!