Trump és Macron Netanjahuval szemben – egyre nagyobb a nyomás Izraelen a gázai humanitárius helyzet miatt
A gázai humanitárius katasztrófa okozta egyre komolyabb nemzetközi felháborodás engedményekre kényszerítette Izraelt.
A földeáki Szárazér-híd igazi kuriózum, mégsem áll védettség alatt. Potyognak ki belőle a téglák, és már csak minimális forgalmat bír el. Felújítására egyelőre nincs pénz.
Félő, hogy összedől Csongrád megye első háromöles, boltíves hídja, a földeáki Szárazér-híd. Az egyik pilléréből nagyon sok tégla kipotyogott már, és ez akár életveszélyes is lehet – írja a Délmagyarország.
Amíg nem állítják helyre, legfeljebb autóval lehet áthajtani az átkelőn. Utóbbi nélkül egyébként csak bő egy kilométeres kerülővel, egy másik hídon keresztül lehetne bejutni a faluba, ráadásul egy olyan földúton át, ami esős időben szinte járhatatlan.
A híd hiába különleges, nem áll sem helyi, sem műemléki védelem alatt. Hajnal Gábor polgármester azt mondta: szabad szemmel is látható, hogy az átkelő rozoga. Ennek valószínűleg az az oka, hogy amikor megtervezték, nagy munkagépek, traktorok nem jártak rajta át a külterületi földekhez, legfeljebb lovas kocsik.
Most kéttonnás korlátozó táblákat helyeztek ki, hogy meg tudják védeni, de a környékbeliek szerint ennek sok foganatja nincs. Van ugyan térfigyelő kamera a helyszínen, de még ki kell deríteni, hogy a felvételek alapján meg lehet-e bírságolni a szabályszegőket.
A felújítás becsült költsége legalább 50 millió forint. Ennyije nincs az önkormányzatnak, és egyelőre pályázati forrást sem tudnak szerezni ilyen beruházásokra. Hajnal Gábor abban bízik: Lázár Jánost minisztertől kap majd segítséget a helyzet rendezéséhez – olvasható a cikkben.
A gázai humanitárius katasztrófa okozta egyre komolyabb nemzetközi felháborodás engedményekre kényszerítette Izraelt.
Trump 8-10 napon belül dönthet az újabb szankciókról. Végignéztük, ez hogyan érintené Magyarországot és általában a világpiacot.
Békés Márton elmesélte első találkozását Magyar Péterrel, némileg árnyalva Orbán Viktorék narratíváját.
Akár egy év börtönnel is büntethetik.
Hamis magánokirat felhasználása miatt adtak ki elfogatóparancsot a férfi ellen.