Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Például egy ilyen, hamvaiból feltámasztott 1951-es T1 Transporter.
Mint a híres Kék Mauritius a bélyeggyűjtőknek, olyan ritkaság ez a 23 ablakos Samba-busz, amely a sorozat második legyártott darabja az alvázszáma szerint.
A kocsit a Köln melletti erdő mélyén találták, lényegében nem más formában, mint egy alig felismerhető rozsdakupac. Pedig anno ez volt a típus legdrágább variánsa 1500 német márkás áron.
A buszon lévő 1961-es rendszám szerint valamikor ebben az időben hagyhatták sorsára az autót. Bár hiteles bizonyíték nincs rá, de szakértők szerint az történhetett, hogy amikor a VW bemutatta erősebb variánsát ennek a busznak – ami már 34 lóerős volt – és szinkronváltós, nem volt ritka, hogy a régebbi, akkorra már 10 év körüli buszokat egyszerűen kiselejtezték. Akkoriban egyáltalán nem gondolt senki arra, mit fog érni egy ilyen 40-50 év múlva.
Mindenesetre ez a létező második legidősebb Samba busz, ami ismert, a tulajdonosnak pedig a felújítási munkálatok költségei elérték a hat számjegyet euróban. Igaz a klasszikus Samba buszokból, még a 10 évvel fiatalabbak is 200 ezer dollár feletti áron mennek szépen restaurálva.
Akit teljességében is érdekel a felújítási projekt a tulajdonos Florian Kalff blogot vezet róla.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.