szerző:
hvg.hu

A közeli jövőben az ilyen esetek számíthatnak rendkívülinek.

Az amerikai eset során egy SUV teljesen fogalmatlanul, igaz indexelve, egyszerűen bevág a belső sávba, amit csak milliméterekkel tud elkerülni a videós autó. A helyzet érdekessége, hogy a Teslában éppen önvezető módban autóztak, amikor a váratlan helyzet kialakult, ám hallható is, amint a rendszer visszaadja "vezetést" éppen a legélesebb pillanatban a sofőrnek.

Az eset megint rávilágít arra kérdésre, hogy mennyire bízhatunk meg egy önvezető járműben.

A Jalopnik, amely kirakta videót oldalára azt elemzi, hogy az ismereteik szerint a Tesla rendszere például figyeli a féklámpa felvillanását forgalomban, ugyanakkor az indexét nem. Ami persze önmagában nem is feltétlen jelent semmit, hiszen ahogyan a mondás is tartja „attól még, hogy valaki indexel, még nem biztos, hogy egyenesen megy tovább” utalva arra, hogy érdemes nagyon elővigyázatosan vezetni, mert bármi megtörténhet. Egy rutinos sofőr olyan jelekből is olvasni és villámgyorsan reagálni, amire az automata rendszerek nem minden esetben képesek.

Igaz a Tesla is azt mondja, figyelj oda, amikor a sofőrülésben vagy, mert bármikor szükség lehet rád.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
Lázár János beugrott Orbánhoz, és ha már ment, ajándékot is vitt – fotók

Lázár János beugrott Orbánhoz, és ha már ment, ajándékot is vitt – fotók

Máris kiesett Babos, nem jött össze a főtábla Miamiban

Máris kiesett Babos, nem jött össze a főtábla Miamiban

12 évnyi adat tűnt el a MySpace-ről, 50 millió zenefájl veszett oda

12 évnyi adat tűnt el a MySpace-ről, 50 millió zenefájl veszett oda

Van egy kis probléma a nadrágzsebbe, táskába tett Galaxy S10-ekkel

Van egy kis probléma a nadrágzsebbe, táskába tett Galaxy S10-ekkel

Csatát nyert a Qualcomm: zsebbe kell nyúlnia az Apple-nek

Csatát nyert a Qualcomm: zsebbe kell nyúlnia az Apple-nek

Szigorítana Weber: aki piros lapot kap, bukja az uniós pénzeket

Szigorítana Weber: aki piros lapot kap, bukja az uniós pénzeket