A Mechatronik Engineering fogott egy 1970-es évjáratú fekete Mercedes W111 M-Coupét, alaposan felújította a karosszériáját, egy izmos motort szerelt bele, és az egyéb technikai megoldásait is alaposan továbbfejlesztette. Így született meg a mellékelt fotókon látható
Mercedes-Benz W111 M-Coupé 5.5:
A motorháztető alatt egy 5,5 literes lökettérforgatú V8-as AMG-erőforrás található, mely egy hétsebességes automataváltón keresztül 360 lóerős teljesítményt juttat a hátsó kerekekre. A mai elvárásoknak megfelelően ABS-sel, kipörgésgátlóval, hárompontos biztonsági övekkel és számos kényelmi extrával felvértezett járgány úgy lett átalakítva, hogy bármikor viszonylag egyszerűen visszaállítható eredeti állapotába.
Mivel a Mercedes-Benz W111 M-Coupé 5.5-ből ez az egyetlen példány készült, mely ráadásul eddig alig több mint 11 ezer kilométert tett csak meg, az árcédulán nem kevesebb mint 400 ezer eurós, vagyis átszámítva mintegy 125 millió forintos összeg olvasható.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.