szerző:
hvg.hu

Mutatjuk, hogy milyen négykerekűek szerepelnek a politikusok vagyonnyilakozataiban. Régi és olcsó Ford, valamint új és méregdrága Lexus is található közöttük.

Nemrégiben írtunk arról, hogy Dr. Pintér Sándornak mindössze egy 1995-ben örökölt régi Wartburg autója van, igaz ezzel a tulajdonában lévő négy garázs bármelyikébe beparkolhat. A nemrégiben nyilvánosságra hozott legfrissebb vagyonnyilatkozatok szerint sok politikusnak egyetlen négykerekű sincs a nevén. Ilyen Orbán Viktor miniszterelnök is, azonban akadnak olyan politikusok is, akiknek saját bevallásuk szerint van autójuk.

Lázár Jánosnak például egy 2012-es évjáratú, 2017-ben vásárolt Land Rover Defendere van, valami ilyesmi:

©

Lázár ezenkívül egy 2013-as Mercedes V-osztályt is magáénak tudhat, amit 2016-ban vásárolt.

©

Kósa Lajos ízlése közel jár Lázáréhoz, ő ugyanis egy Mercedes Vianót tudhat magáénak 2011 óta tartós bérletben.

©

Kósa 2016-ban egy BMW GT 650 C motorkerékpárt vásárolt magának.

©

Kósa ezenkívül 2007 óta egy CrowLine 220EX orrkiülős motorcsónak tulajdonosa is, még pedig 1/4 részben.

©

Rogán Antal a kisebb autókat szereti, ugyanis a vagyonnyilatkozatában egy Audi A3-as található, amit 2011 óta használ tartós bérletben.

©

Tuzson Bence 2014-ben egy Volkswagen Phaetont vásárolt magának, 2013 óta pedig egy Piaggio NRG MC4-es motorkerékpárt is használ.

©
©

Simicskó István tulajdonát egy 2009-ben vásárolt 1,6 literes Ford Focus C-Max képezi.

©

Kubatov Gábornak komplett autóparkja van, mely nemrégiben tovább bővült. Kubatovnak korábbról van négy veterán Opel Kadettje és egy Suzuki Grand Vitarája, 2017-ben pedig vásárolt magának egy Volkswagen Jettát.

©

Molnár Zsolt is egy új Volkswagent vásárolt magának tavaly, még pedig egy Arteont.

©

Hadházy Ákosnak 2015 óta van egy 1,1 literes Trabant kombija, tavaly óta pedig egy Skoda Kodiaqot lízingel.

©

Végül, de nem utolsó sorban említést érdemel a leggazdagabb magyar politikusnak tartott Mészáros Lőrinc, aki tavaly egy ehhez hasonló Lexus LC 500-ast vásárolt magának:

©

(a mellékelt fotók illusztrációk)

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Végre megoldotta a Google az e-mailezés egyik legnagyobb hiányosságát

Végre megoldotta a Google az e-mailezés egyik legnagyobb hiányosságát

Egyre nagyobb a kétkezi munka megbecsültsége Magyarországon

Egyre nagyobb a kétkezi munka megbecsültsége Magyarországon

A Magyar Nemzet szerint a jobboldali színházigazgatók vannak veszélyben

A Magyar Nemzet szerint a jobboldali színházigazgatók vannak veszélyben

"A kultúra nem a politikusoké" Ezrek tüntettek a színházak szabadságáért – percről percre

"A kultúra nem a politikusoké" Ezrek tüntettek a színházak szabadságáért – percről percre

A tanároknak meg lehetne engedni a diákok verését – Csocsesz oktatási szakértőre mulatta magát

A tanároknak meg lehetne engedni a diákok verését – Csocsesz oktatási szakértőre mulatta magát

Trump háborúi betettek a Kereskedelmi Világszervezetnek is

Trump háborúi betettek a Kereskedelmi Világszervezetnek is