„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Josh Cartu folytatja a hagyományait: vásárolt egy újabb szupergyors olasz sportkocsit, amin nem magyar, hanem szlovák, komáromi rendszám található.
A kanadai származású, de Budapesten élő milliárdos, Josh Cartu hazánk legnagyobb Ferrari-gyűjtője, akinek garázsában áll már többek közt egy szuperritka La Ferrari Aperta, egy F12 TdF, egy 488 GTB Spider és egy 458 Speciale Aperta is. Cartu gyűjteménye ma egy újabb különlegességgel bővült, még pedig egy kereken 800 lóerős 812 Superfasttel.
Ami természetesen szlovák rendszámos.
"Nem vagyok magyar állampolgár, és ha választhatok, akkor értelemszerűen nem kívánom megfizetni a magas magyar közterheket" – nyilatkozta nekünk a témával kapcsolatban tavaly Cartu.
Emberünk még tavaly márciusban rendelte meg a mintegy 100 millió forintos sportkocsit, melynek leszállítására több mint egy évet kellett várni. Cartu ugyan már korábban is átvehette volna 20 colos kerekeken gördülő új Ferrariját, de akkor le kellett volna mondani néhány egyedi részletmegoldásról, és ő inkább megvárta, míg elkészült a speciálisan az ő igényeire szabott példány.
Az előd F12 Berlinettánál 60 lóerővel, illetve a Cartu által korábban vásárolt és alig 799 példányban készült TdF-hez képest 20 lóerővel erősebb 812 Superfast minden valószínűség szerint a gyártó utolsó szívómotoros V12-es modellje.
A 8500-ig pörgethető, 6,3-ról 6,5 literesre növelt lökettérfogatú frontmotor 718 Nm-es maximális nyomatékkal bír. A 0-100-as gyorsulás alig 2,9 másodpercnyi időt vesz igénybe, a végsebesség 340 km/h.
Az aktív hátsókerék-kormányzással rendelkező, 1525 kilogramm tömegű (TdF: 1415 kg) Ferrari 812 Superfast a gyártó jelenlegi legerősebb szériagyártású modellje.
És ne gondoljuk, hogy Cartu utolsó Ferrarija, ugyanis a milliárdos már megrendelte a következő maranellói gépét, ami egy 720 lóerős és alig 1280 kilogrammos 488 Pista.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.