Akár csukott szemmel és éles füllel is meg lehet állapítani, jól sikerült-e a Forma–1-ben a bokszkutcai kiállás: ha csak két hang hallatszik, azaz a csavarkompresszorokkal a szerelők egyszerre szedték le, illetve helyezték fel a négy kereket, akkor valószínűleg három másodpercnél kevesebb idő alatt hajtották végre a műveletet, valamint igazították meg az első szárnyat, s törölték le a pilóta bukósisakjának plexiüvegét. Ha több hang jön, azaz nem egyszerre kerültek le a régi kerekek, akkor nehezebb felhelyezni az újakat, és komolyabb késés is lehet, az autó ugyanis kevésbé áll stabilan az emelőn. Ha pedig rosszul rögzítik a kerekeket, akkor előfordulhat, hogy a versenyzők balesetet szenvednek, vagy időhátrányba kerülnek.
AFP / DPPI
Hogy minden klappoljon, a teljes művelet, az úgynevezett pit stop végrehajtói folyamatosan készülnek: már a verseny előtti csütörtökön és pénteken gyakorolnak, naponta 30-30 gumicserével. Amikor pedig éppen nincsenek futamok, erőnléti edzések és pszichológiai felkészítés tartja formában a 18–25 fős csapatokat. Mert még az is meg van szabva, hogy ha érkezik a versenyautó, milyen sorrendben jöjjenek ki a szerelők a garázsból a bokszkutcába, el kell ugyanis kerülni, hogy a nagy sietségben fellökjék egymást.
A koordinálásra azért van szükség, mert az évtizedek során folyamatosan nőtt a kiállásoknál segédkező emberek száma. Az 1950-es években, amikor egy pit stop még több mint egy percig (átlagosan 67 másodpercig) tartott, négy-öt ember sürgölődött a gépeknél, s arra is maradt idejük, hogy a kerékcsere és az üzemanyag-betöltés után meglapogassák a pilóta hátát. Most viszont 1,92 másodperc a világcsúcs – ezt előbb a Red Bull érte el 2013-ban, majd a Williams ismételte meg 2016-ban –, s nem kizárt, hogy előbb-utóbb teljesíthetik az 1,7-1,8 másodperces szintet is.
Ehhez persze nem elég a legénység létszámának növelése, milliárdos technológiai fejlesztésekre is szükség van. A csapatok mindegyike saját maga által készített emelőket használ – a legújabbak már szinte ledobják, s csak az utolsó pillanatban fogják meg a kocsit –, a kompresszorok pedig a hétköznapi társaiknál sokkal nagyobb erővel veszik le, majd húzzák meg a csavarokat. A versenyistállók folyamatosan kísérleteznek azzal is, hogy milyen csavarokkal rögzítsék a kereket, így változik a menet és a csavarok hossza is. Az is a múlté, hogy a „pisztolyos emberek” beszéddel vagy bólintással jelzik az autó mellett álló és a pilótával kommunikáló csapattagnak, hogy kész a csere, most már nyomógombokkal üzennek, s ha minden zöld, a versenyző indulhat.
2011-ben a Mercedes kitalálta, hogy nem a hagyományos, pneumatikus csavarkompresszorral intézi a kerékcserét, hanem héliummeghajtásúval, amivel sokkal gyorsabban el lehetett érni a kívánt fordulatszámot. Ám a héliumos „pisztoly” darabja ötezer euróba került, ráadásul nagyon gyakran kellett őket cserélni, így valószínűleg sem a Mercedes, sem a technológiai versenybe beszállt többi csapat pénzügyi részlege nem nagyon bánta, hogy a Forma–1 vezetői végül betiltották a héliumhasználatot.
A pit stop idők nem egyenletesen csökkentek, néha forradalmi volt a változás. Például akkor, amikor 2010-ben néhány éves kísérletezés után újra megtiltották a versenyek ideje alatt az üzemanyag-utántöltést. Akkor 8-12 másodpercről hirtelen 3-4 másodpercre esett a bokszkutcai kiállások hossza. A benzinpótlás engedélyezése előtt a benettonos Riccardo Patrese tartotta a csúcsot az 1993-ban elért 3,2 másodperccel, amit a McLaren 2012-ben döntött meg 2,32-es idővel.
A szakértők szerint a most érvényes 1,92 másodperces csúcs után észszerűen még lefaragható 1-2 tizedmásodperc, ám nagy áttörés már aligha várható. A lehetséges időnyereség ugyanis olyan kicsi, hogy már nem éri meg komoly összegeket invesztálni a fejlesztésekbe. Olyanok is akadnak, akik meg akarják szabni, mennyi lehet a minimális kiállási idő, hogy elejét vegyék a rohanásnak és ezzel a baleseteknek is. Pedig közben szabványosították a pit stop hosszának mérését is: minden bokszban külön kamerák figyelik, mennyit tölt a levegőben a versenyautó.
NÉMETH ANDRÁS
