Így fosztották ki a mélygarázsokban az autókat Budán – videó

Több ilyen eset is történt tavaly a XI. kerületben, az egyiket a biztonsági kamerák is rögzítették.

  • hvg.hu hvg.hu
Így fosztották ki a mélygarázsokban az autókat Budán – videó

A vádirat lényege szerint az ügy egyik vádlottja, egy 51 éves férfi – ismerve a kapukódot – kinyitotta a XI. kerületi Hamzsabégi úton lévő egyik társasház ajtaját, hogy két másik férfival a mélygarázsba lejutva gépkocsikat törjenek fel.

A mélygarázsban két autót törtek fel úgy, hogy azok ablakát betörték, egy harmadikat pedig az előző járművek egyikében talált kulccsal nyitottak ki. Az elkövetők igazolványokat, bankkártyákat, napszemüveget, informatikai eszközöket és egyéb értékeket vittek el.

Egyikük ezt megelőzően is tört fel gépkocsikat egy másik budapesti mélygarázsban. A vád szerint a XI. kerület, Nádorliget utcában lévő egyik társasház ajtaját befeszítette, és annak mélygarázsában összesen tíz gépkocsit, valamint két tárolót is feltört és átkutatott. A vádlott egyebek mellett sportfelszereléseket, kozmetikai cikkeket, táskát, pénztárcát, illetve egyéb, a gépkocsikban hagyott értékeket tulajdonított el – írta az esetről az ügyészség honlapja.

Az illetékes ügyészség két vádlottal szemben többrendbeli lopás miatt nyújtott be vádiratot, a harmadik férfit pedig bűnsegédként vádolja. A vád szerinti bűncselekmények büntetési tételének felső határa – a halmazati szabályokra is figyelemmel – hét és fél évig terjedő szabadságvesztés.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.