A Volkswagen konszern luxusmárkája, a
Bentley 2005-ben dobta piacra a VW Phaetonnal és az Audi A8-assal rokonságban lévő négyajtós luxusszedánját, a Flying Spurt. Melyből 2013-ban jött ki a második generáció, és amely kékvérű brit luxusautónak tavaly nyáron mutatkozott be az elsőtől az utolsó csavarig teljesen új harmadik generációja.
A kereskedésekbe nemrégiben megérkezett új Flying Spur így mutat:
A Mansory azonban azokra is gondol, akik az új Flying Spur külsejét esetleg túl visszafogottnak találják. Az extrém, igencsak megosztó megoldásairól híres német cég ezúttal kivételesen egész jól egyensúlyozott az elegancia és a sportosság határán.
A sötét hangulatú és 368 900 euróba (125 millió forint) kerülő Mansory Flying Spur ültetett futóművet, 22 colos kerekeket, kisebb-nagyobb spoilereket és négy hatalmas kipufogóvéget kapott.
Az 5,3 méter hosszú és 2,44 tonna tömegű luxusszedán 6 literes biturbó W12-es motorja alaphelyzetben 635 lóerős és 900 Nm nyomatékú, de a Mansory tuningját követően már 710 lóerőt és kereken 1 000 Nm-t szabadít rá a kerekekre. Ennek köszönhetően a 0-100-as gyorsulás szintideje 3,8-ról 3,6 másodpercre csökkent, a végsebesség pedig 333-ról 340 km/h-ra nőtt.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.