szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A 0-ról 100-ra kevesebb, mint 2 másodperc alatt katapultáló típus nem lesz gyakori látvány az utakon.

Először 2017-ben lehetett hallani arról, hogy Japánban egy minden korábbinál jobban gyorsuló elektromos hiperautót terveznek, 2019 végén pedig le is leplezték a Aspark Owl nevű újdonság véglegesnek mondható változatát.

A 2,9 millió euróba, átszámítva mintegy 1,05 milliárd forintba kerülő hiperautónak nemrégiben a forgalmazása is megkezdődött. A típus Japánon kívül Észak-Amerikában és Európában is rendelhető, a tehetős vásárlóknak mintegy 18 millió forintos foglalót kell előre letenniük.

Aspark

Az olaszországi Torinóban gyártott modellből mindössze 50 példány fog készülni, 20-20 jut az ázsiai és európai piacra, az amerikai vásárlóknak pedig 10 darabon kell osztozkodniuk.

Az Aspark Owl 1,69 másodperc alatt gyorsul álló helyzetből 96 km/h-s tempóra. Összehasonlításképp, az érkezőben lévő új Tesla Roadster az ígéretek szerint ugyanezt 1,9, a négyajtós Model S legdurvább változata pedig 2,4 másodperc alatt teljesíti.

Aspark

Mindezt egy 2012 lóerős, 2000 Nm nyomatékú elektromos hajtáslánc teszi lehetővé, négy villanymotorral.

A 99 centiméter magas, 0-ról 300 km/h-ra 10,6 másodperc alatt kilövő hiperautó végsebessége 400 km/h, a hatótávja pedig 450 kilométer. A 64 kWh kapacitású akkumulátor 44 kW teljesítmény mellett 80 perc alatt tölthető fel, és a gyáriak azt ígérik, hogy a töltést a közeljövőben gyorsabbá fogják tenni.

Aspark

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!