„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Az elődjénél ugyan nagyobb lett az Aygo X, de még mindig bőven 4 méter alatt maradt a hossza.
A Toyota Aygo első két generációját a Peugeot és a Citroën segítségével fejlesztette ki a japán gyártó, az együttműködésnek azonban vége, ugyanis a Peugeot 108 és Citroën C1 modellek nem kaptak utódot. Az Aygo viszont igen, íme a vadonatúj Aygo X:
A hatchbackről crossover kategória váltó és immár az új Yaris platformjára épülő típus 23,5 centiméterrel hosszabb az elődjénél, de még így is csak 3,7 méter hosszú. A tengelytávolság 9 centiméterrel nőtt, aminek elsősorban a hátul helyet foglalók örülhetnek, akik viszont továbbra sem engedhetik le a hátsó ablakokat.
Az utolsó Aygónál 12,5 centiméterrel szélesebb és 6,5 centiméterrel magasabb Aygo X csomagtartója 60 literrel nőtt. Kalaptartóig 231, tetőig pakolva pedig 269 literes a kis puttony, mely az ülések lehajtásával egészen 829 literig bővíthető.
A mindössze 9,4 méteres fordulókörű újdonság 1,1 centiméterrel nagyobb hasmagasságú, mint az elődje, az üléspozíció pedig 5,5 centiméterrel magasabb. Említést érdemel továbbá az alapáras LED-fényszóró, a 9 colos érintőkijelző, a vezeték nélküli telefontöltő, a 300 W-os JBL hi-fi, illetve az elhúzható vászontető.
A kiviteltől függően 940-1015 kilogrammos Aygo X-et egyetlen 1 literes 3 hengeres szívómotorral szerelik, mely egy ötfokozatú kézi-, illetve fokozatmentes automata váltón keresztül 72 lóerőt, illetve 93 Nm-t szabadít rá a kerekekre.
A 4,7 literes átlagfogyasztásúnak ígért és akár 18 colos kerekekkel is rendelhető kisautó 15,6 másodperc alatt tudja le a 0-100-as sprintet, a végsebessége 158 km/h. A forgalmazás 2022-ben kezdődik meg.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.