Megmutatta a BMW 750 lóerősnek ígérkező hibridje előzetesét

Nem csak hatalmasak a veséi, de még világítanak is.

  • hvg.hu hvg.hu
Megmutatta a BMW 750 lóerősnek ígérkező hibridje előzetesét

A BMW november 29-én mutat be „egy vadonatúj, nagy teljesítményű hibrid-elektromos koncepciójárművet”, amelyről BMW M Facebook-oldalán tettek közé egy félhomályos előzetest.

A poszt egyben megerősíti a régóta pletykált XM nevet is. A képen jól látszik az is, hogy a megvilágított "veserács" két vékony LED-es fényszóró között világít.

A leírásban a BMW azt állítja, hogy ez a koncepció „a BMW M közel 50 évének legerőteljesebb megnyilvánulása”, egyben egy egyedülálló X-modell az M márka számára. Ezek a kijelentések erősítik azt az információt, hogy a BMW M készülőben lévő önálló modelljének előzetese, amelyet a korábbi vezérigazgató, Marcus Flasch már megerősített. 

A modellben a hibrid hajtáslánc összteljesítménye a V8-as motort mellé kerülő villanymotorral kombinálva 750 lóerő környékén lehet. A pletykák szerint hathengeres változatokat is terveznek, ezek közül az egyik nagyjából 650 LE-t kínál majd.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.