Donald Trump: Lebombázott az USA három iráni atomlétesítményt
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
A miniszter szerint tudatosítani kell a magyarokban, hogy a szabályos közlekedés életeket menthet.
Európai uniós cél, hogy 2050-re senki ne haljon meg közlekedési balesetben – mondta az innovációs és technológiai miniszter pénteken Győrben. A miniszter szerint ez a cél többféleképpen is elérhető, az uniós országok pedig több utat járnak ennek érdekében:
Utóbbi esetében olyan, az utakhoz és az autókhoz kapcsolódó megoldásokat próbálnak bevezetni, amelyek megelőzik a baleseteket. Ide tartoznak egyebek mellett az önvezető járművek is – folytatta.
A miniszter hangsúlyozta, hogy egységes megoldás sehol sincs, de e három megoldás kombinációja segítségével elérhető a 2050-re meghatározott célt. Ugyanakkor e három megoldás közül a tudatosítás eszköze a legfontosabb – fűzte hozzá.
(Nyitóképünk illusztráció)
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.