A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Összességében a fix ár bevezetéséig is folyamatosan nőttek az eladások tavaly.
Az év során tapasztalható folyamatos árnövekedés ellenére az ásványolaj-szövetség szerint tavaly 5,4 százalékkal nőtt az üzemanyag-fogyasztás a magyar piacon. 3,5 százalékkal több motorbenzin és 6,6 százalékkal több gázolaj fogyott, mint egy évvel korábban.
A Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) közzétett adatai szerint a teljes éves fogyasztás 3,81 milliárd liter volt; 1,43 milliárd liter motorbenzint és 2,37 milliárd liter dízel üzemanyagot tankoltak a járművekbe Magyarországon a MÁSZ-tagvállalatok összesített értékesítési adatai alapján.
Az üzemanyagokon belül a prémium motorbenzinből 299,8 millió liter fogyott tavaly, 4,7 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. Itt jól érzékelhető az év végi árstop bevezetése a meglóduló nyár végi árak után, ugyanis a január–szeptemberi viszonylatban még 0,7 százalékkal bővült ez a szegmens, az év első negyedében pedig még 2,5 százalékkal.
Az év utolsó másfél hónapjára fixáras 95-ös motorbenzinből év végéig több mint 1,13 milliárd litert tankoltak az autósok, 5,9 százalékkal többet az előző évinél.
A prémium dízel fogyasztása 295,6 millió liter volt 2021-ben, ami 14,7 százalékos bővülés az egy évvel korábbihoz képest, de itt is érzékelhető a visszaesés, ugyanis a január–szeptemberi időszakban még 18,9 százalékos volt a bővülése ennek az üzemanyagfajtának.
A nem prémium gázolaj eladása 2,08 milliárd liter volt, ez 5,6 százalékos emelkedés a 2020-ashoz képest, annak köszönhetően is, hogy az év végére sokan váltottak erre a fix árak miatt.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.