Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A fogat hajtója a kórházban belehalt a sérüléseibe.
Halálos közúti baleset gondatlan okozásának gyanúja miatt nyomoztak a rendőrök egy hajdúdorogi férfival szemben, aki tavaly októberben egy lovaskocsivak ütközött össze a 3317-es úton.
A sofőr, aki egy tehergépkocsit vezetett, Hajdúnánás felé tartott, de nem a nem a forgalmi, illetve látási viszonyoknak megfelelően közlekedett, és hátulról találta el a lovasfogatot.
A baleset következtében ő könnyű sérüléseket szenvedett, a fogat hajtója azonban súlyos-életveszélyes állapotban került kórházba, ahol később el is hunyt.
A rendőrök az ügyben keletkezett iratokat megküldték az illetékes ügyészségnek.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.