A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Néhány hete az M1-es autópályán halálos tömegbalesetet okozott a porátfúvás.
Az M1-es autópálya mindkét oldalán, a 70. és 73. kilométerszelvény között, Tata és Mocsa térségében az erős szél miatt kisebb-nagyobb porátfúvások vannak – írja honlapján a rendőrség.
„Kérjük a közlekedőket, hogy fokozott óvatossággal vezessenek, tartsanak a megszokottnál nagyobb követési távolságot! Amennyiben a forgalom lelassul, a fékezéssel egyidejűleg használjanak elakadásjelzőt, hogy az Önök mögött haladók is időben észleljék a forgalom lassulását!” – írják.
Három hete okozott halálos tömegbalesetet a porátfúvás az M1-es autópályán, amikor több mint 40 jármű ment egymásnak. A balesetben egy ember meghalt, 39 pedig megsérült, köztük több gyerek is. A rendőrség nyomozást indított, de még nincs eredmény.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az egészségügyi államtitkár anyja egyszer megpofozta Gyurcsányt.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.