Megnézték, mely autóknak drágult legkevésbé a kötelezője

Az infláció meglátszik a tarifákon is, a casco is igencsak megdrágult.

  • MTI MTI
Megnézték, mely autóknak drágult legkevésbé a kötelezője

Az idei harmadik negyedévben majdnem 8 százalékkal többe kerültek a kötelező biztosítások a gépjárművekre és meghaladták az 52 ezer forintot – közölte a Netrisk biztosításközvetítő cég. Ezzel párhuzamosan az újonnan kötött casco biztosítások is drágultak, az éves átlagdíj 17 százalékkal 148 ezer forint fölé emelkedett.

A biztosítási díjak emelkedése a minden területen érezhető drágulással magyarázható. Nőtt az autók ára, és a szervizelési költségek is magasabbak lettek – mondta Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója. A kgfb-s átlagdíjak emelkedése így is elmarad az inflációtól, míg a cascónál megközelíti azt.

A Netrisk összeállításából kiderül az is, hogy a legelterjedtebb autómárkáknál hogyan alakultak a kgfb-átlagdíjak.

Az Opelek kötelezője mindössze 2 százalékkal nőtt, alig több mint 52 ezer forintra. A Volkswagenek, Renault-k, Fordok esetében az átlagdíj egyaránt 4 százalékkal 57-58 ezer forintra emelkedett. A Suzukiknál már 7 százalékos volt a kgfb-drágulás, az átlagos éves díj így valamivel több mint 42 ezer forint volt. A Daciáknál és Toyotáknál 10-10 százalékos díjemelkedés történt, ennek eredményeként 44 ezer és 51 ezer forintot tett ki az éves díj.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.