1250 lóerős és kétmilliárd forintos lesz a Red Bull első „civil" autója
A kocsi a Forma–1-es csapat 20 éves fennállásának alkalmából kerül forgalomba.
hvg.hu
A Red Bull már korábban bejelentette, hogy bővíti autóipari részlegét, hogy ne csak versenyautókkal, hanem sorozatgyártású járművekkel is foglalkozzon. Az első ilyen járművük az RB17-es 2024-ben debütál majd – mondta Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke a Sky Sportsnak adott interjújában.
A kocsi a Forma–1-es csapat 20 éves évfordulója alkalmából kerül forgalomba. A pályára szánt szuperautó a Red Bull versenyautóit fejlesztő híres tervező, Adrian Newey irányításával készül.
A Red Bull RB17 szuperautó az Aston Martin Valkyrie modell koncepcióját fejleszti tovább, amelyet szintén Adrian Newey tervezett. A jármű technológiai csúcsa az innovatív aerodinamika lesz olyan technológiával, amely szó szerint az útra szippantja az autót.
Az RB17 alapja egy karbon monocoque lesz, ami körülbelül 900 kg-ra csökkenti az autó súlyát. A szuperautót egy 1250 lóerős, V8-as turbófeltöltővel és a Forma–1-es KERS energia-visszanyerő technológiával ellátott hibrid egység hajtja majd.
Mindössze 50 darab Red Bull RB17 készül majd, darabonként mintegy 6 millió dolláros árral. A tervek szerint évente 15 autót szerelnek össze.
A minisztériumnak világossá kell tennie, hogy Gustav Klimt Afrikai herceg című festményének kiviteli engedélyeztetési folyamata során becsapták őket, vagy ők hibáztak. Enélkül rajtuk marad a gyanú, hogy valami még súlyosabb dolog történt – állítja Molnos Péter művészettörténész.